NB I: Bognár György viccesen kommentálta a játékosai hozzáállását a Mezőkövesd ellen

Sári RolandSári Roland
Vágólapra másolva!
2024.02.09. 09:37
Bognár György elégedett volt a csapat teljesítményével (Fotó: Árvai Károly)
Mint ismert, a labdarúgó NB I-ben a Paks 1–0-s győzelmet aratott a Mezőkövesd otthonában. A mérkőzés után mindkét gárda edzője más hangulatban értékelte a találkozót.

„Amit elterveztünk, az működött, de megint rosszul jöttünk ki az ilyen szituációkból. Ikszes mérkőzés volt, és ha a a kétes helyzeteket nagyobb százalékkal hozzuk, akkor jobb eredmény is születhetett volna” – értékelt a Mezőkövesd vezetőedzője, Kuttor Attila az M4 Sportnak a mérkőzés után. – „Nem könnyű a helyzetünk, viszont nehéz. Vasárnap véget szeretnénk vetni a rossz szériánknak, de ehhez meg kell nyernünk a párharcainkat előre- és hátrafelé is.”

A „csúnya győzelem” ellenére a paksiak edzője, Bognár György jó hangulatban nyilatkozott. 

Gratulálok a csapatnak, a játék működött. Elégedett vagyok az eredménnyel, nem sok babér termett nekünk Mezőkövesden az elmúlt időszakban. Inkább játsszunk egy rossz meccset, de nyerjünk, ez most bejött.” 

A szakember azt is elárulta, hogy Skribek Alent és Szabó Bálintot azért hozta le, mert úgy érezte a gól után, hogy inkább csak szórakoznak, majd viccesen hozzátette: „Legközelebb nem játszanak”. 

NB I
19. FORDULÓ
Mezőkövesd Zsóry FC–Paksi FC 0–1 (Szabó I Bálint 47.) 
Mezőkövesd, Városi Stadion, 1451 néző. V: Andó-Szabó

 

Labdarúgó NB I
2024.02.08. 15:52

Újabb győzelmet aratott a Paks, ezúttal idegenben szerzett három pontot

Nem ment otthon a Mezőkövesdnek, a vendégeknek egyetlen gól elég volt a sikerhez.

 

Legfrissebb hírek

Gruber Zsombort választották július és augusztus legjobb játékosának az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2 órája

„Butaság volt Sallaitól a kiállítás” – Bognár György a Nemzeti Sportrádióban

Magyar válogatott
2025.09.08. 18:42

A Barcika és a Paks is az NB II-be adott kölcsön játékost

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 14:21

Détári Lajos és Lothar Matthäus is díjat adott át a HLSZ etyeki gáláján

Labdarúgó NB I
2025.09.01. 22:36

Szalai góljával győzött a Mezőkövesd, oda a Szeged veretlensége

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 17:22

Bognár György Ormai László-díjat vehet át

Labdarúgó NB I
2025.08.29. 11:00

„Óriási hiba volt” – Bognár György nem örült, hogy a fia szabadon mozoghatott a pályán

Labdarúgó NB I
2025.08.25. 07:35

Újra élen a Honvéd, kikapott a KTE, már nem nyeretlen a Videoton – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 20:54
Ezek is érdekelhetik