Böde Dániel információink szerint több játéklehetőségre vágyik (Fotó: Török Attila)

 

Sajnálattal közöljük, hogy klubunk és Böde Dániel a mai napon felbontotta 2023 nyaráig szóló szerződését” – közölte szerdán hivatalos oldalán a Paks. A klub hozzátette, a csatár maga kezdeményezte a szerződése megszüntetését.

Információink szerint a Ferencvárossal két bajnoki címet szerző, 25-szörös válogatott támadó azért kérte kontraktusa megszüntetését, mert több játéklehetőségre vágyik. A Paks saját nevelésű labdarúgója összesen 253 mérkőzésen lépett pályára a klubnál, s 60 gólt szerzett. Ebben az idényben, amióta Waltner Róbert lett nyáron a vezetőedző, összesen két meccsen jutott szóhoz, és 29 percet töltött a pályán.

Böde Dániel ezzel szabadon igazolhatóvá vált. A szabályok értelmében ez azt jelenti, hogy olyan bajnokságba szerződhet szabadon, ahol a szerződésbontás időpontjának pillanatában még nyitva van a piac. Úgy tudjuk, hogy a klub és a csatár a szövetségnél már augusztus 31-én bejelentette a szerződés megszüntetését, de van egy nyolcnapos határidő, amelyen belül ezt a szándékot vissza lehet vonni. A klub mai bejelentésével eldőlt, a visszavonás lehetőségével nem élnek a felek, így Böde itthon is szabadon átigazolhat. Más kérdés, hogy a csatár információink szerint egyelőre kivár – bár érdeklődésekről már lehet hallani, az NB II-ből is –, nem akarja elkapkodni a váltást.     

AZ NB I ÁLLÁSA
  1. Ferencvárosi TC5515–  1+1415
  2. Kisvárda742116–  9 +7 14
  3. Kecskeméti TE733110–  6  +4 12
  4. Zalaegerszegi TE631213–  9  +410
  5. Puskás Akadémia7241  7–  5  +2 10
  6. Paksi FC622212–13  –1   8
  7. Budapest Honvéd7223  7–12  –5   8
  8. Debreceni VSC714210–13  –3   7
  9. Mol Fehérvár624  7–11  –4   6
10. Mezőkövesd7124  8–15  –7   5
11. Vasas FC752  6–  8  –2   5
12. Újpest FC633  4–13  –9   3