A „paprikás” Pécs lemosta a pályáról a Győrt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.08. 19:55
null
Egy az öt pécsi gólörömből (Fotó: Grnák László)
A labdarúgó NB I tizenkilencedik fordulójában a Pécs – színvonalas, érdekes, lüktető mérkőzésen – idegenben 5–2-re legyőzte a Győri ETO-t.

NB I, 19. FORDULÓ
GYŐRI ETO–PÉCSI MFC 2–5 (Kalmár 22., Wolfe 50., ill. Pölöskey P. 4., Szatmári 9., Koller 51., 87. – a másodikat 11-esből, Kővári 64.)

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Alaposan megtizedelődött a közönség az ETO Parkban a hétközi válogatott mérkőzés után, pedig akik kijöttek a Győri ETO és a Pécs bajnokijára, kifejezetten izgalmas, érdekes találkozót láthattak.

Igaz, nem úgy kezdődött a mérkőzés, ahogyan azt a zöld-fehér drukkerek várták, tíz perc sem telt el ugyanis a mérkőzésből, amikor két góllal vezettek a pécsiek: előbb Pölöskey Péter bal lába sült el (0–1), majd Szatmári Lóránd pókhálózta ki a jobb felsőt (0–2). Látványosan disszonánsan muzsikált az eltiltott Lipták Zoltán, Michal Svec, Lang Ádám trió nélkül az ETO-védelem, míg a pécsiek leghátsó sora szinte hiba nélkül tevékenykedett a szünetig. Az egyetlen megingást viszont góllal büntették a győriek: Gőcze Gergő és Danijel Romic sem állt a helyzet magaslatán, mielőtt Kalmár Zsolt az üres kapuba bólintott: 1–2!

A mezőnyt Horváth Ferenc csapata uralta, csak éppen ziccereket nem tudott kialakítani, a pécsi Mohl Dávid viszont megdöngette a lécet remek szabadrúgásával nem sokkal a szünet előtt. A pihenő után sem állt le a két csapat, ami oly' sokszor előfordult már mostanában: előbb Rafe Wolfe egyenlített fejjel egy szöglet után (2–2), majd, még mielőtt fellelkesedtek volna a győriek, egy újabb formás támadás végén Koller Krisztián visszaragadta az előnyt a PMFC-nek (2–3).

Aki azt gondolta, innentől kezdve falat épít 16-osa elé a vendégcsapat, az nagyot tévedett, mert folytatódott a „Durr, durr, és gól", egy villámgyors, egyérintős, sokmozgásos akció végén Kővári Róbert mattolta az egyik gólról sem tehető Lubos Kamenárt (2–4).

A hazai bajnokin Győrben most debütáló Horváth próbálta menteni a menthetőt, Nemanja Andricsot, Leandro Martínezt és Rafael Burgost is pályára vezényelte, de a szélről jövő beadásokkal nem sokra mentek játékosai, sőt Koller Krisztián egy általa kiharcolt büntető értékesítésével feladta az utolsó kenetet ezen a napon a bajnoki címvédő ETO-nak, kialakítva a 2–5-ös végeredményt.

Ismét bizonyította a Pécs, hogy a színvonalas, élvezhető, eredményes, lelkes labdarúgásnak nem kimondottan előfeltétele a 2-7.5 millió forintos havi fix...

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

AZ ÁLLÁS
1. DVSC-Teva 18 11 5 2 42–20 +22 38
2. Videoton FC 18 10 4 4 34–16 +18 34
3. Győri ETO 19 8 7 4 30–25 +5 31
4. Diósgyőri VTK 19 7 9 3 31–23 +8 30
5. Budapest Honvéd 19 8 5 6 30–23 +7 29
6. Pécsi MFC 19 8 5 6 33–30 +3 29
7. Ferencváros 19 8 4 7 30–30 0 28
8. Haladás 18 7 7 4 27–21 +6 28
9. Lombard Pápa FC 19 7 4 8 23–26 –3 25
10. Kecskeméti TE 19 6 7 6 26–32 –6 25
11. Újpest FC 19 5 7 7 33–35 –2 22
12. Puskás Akadémia FC 19 5 5 9 22–36 –14 20
13. Mezőkövesd 19 5 4 10 22–33 –11 19
14. MTK Budapest 19 4 7 8 21–23 –2 19
15. MVM Paks 18 4 5 9 21–30 –9 17
16. Kaposvári Rákóczi 19 2 5 12 17–39 –22 11
LABDARÚGÓ NB I, 19. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)
Március 7., péntek
19.00
Lombard Pápa–Mezőkövesd 1–1Vad II István
Március 8., szombat
14.00

KTE-Phoenix Mecano–Diósgyőri VTK 1–1

Németh Ádám
16.00
Puskás Akadémia FC–Budapest Honvéd 0–4 Farkas Ádám
16.00
MTK Budapest–Ferencváros 3–2Andó-Szabó Sándor
18.00
Újpest FC–Kaposvári Rákóczi 1–1 Iványi Zoltán
20.00
Győri ETO FC–Pécsi MFC 2–5Kassai Viktor
Március 9., vasárnap
16.30
Debreceni VSC-Teva–Szombathelyi Haladás (Tv: M1)Erdős József
18.30
MVM-Paks–Videoton FC (Tv: Sport2) Fábián Mihály
TABELLA ♦ GÓLLÖVŐLISTA ♦ MENETREND ♦ EREDMÉNYEK
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik