MK: Nem lesz sétagalopp a Kazincbarcika elleni kupamérkőzés – Gergényi

J. Á.J. Á.
Vágólapra másolva!
2022.10.19. 08:35
null
Gergényi Bence (balra) megállíthatatlan, a ZTE FC játékosa szerdán is győzelemre tör csapatával (Fotó: Szabó Miklós)
A ZTE FC-t erősítő Gergényi Bence úgy érzi, ő és csapata is jó formában van, így a Kazincbarcika elleni Magyar Kupa-meccsen egyértelműen továbbjutást vár.

Kiváló formában van Gergényi Bence. A ZTE FC futballistája három gólt és öt gólpasszt jegyez az OTP Bank Liga 2022–2023-as idényében, a hétvégi, Paks elleni mérkőzésen is betalált, emellett ő készítette elő Eduvie Ikoba gólját. Remek teljesítményével ő lett lapunknál a forduló legjobb játékosa.

„Jó erőben és formában érzem magam” – nyilatkozta a 24 éves játékos. „A hétvégi, Paks elleni mérkőzésünkből kiindulva pedig elmondhatom, hogy ez az egész csapatra igaz. Kiváló egyéni teljesítményeket láthattunk szombaton, igazi csapatmunka volt a három nullás győzelem. Eduvie Ikoba sok gólt szerez mostanában, Mim Gergely jól játszott és gólt lőtt, ráadásul hátul is jól teljesítettünk. Egy szó, mint száz: remek formában van a Zalaegerszeg.”

A futballista eredeti posztja balhátvéd, ám Ricardo Moniz más szerepkörben számít rá. Egy sorral feljebb, a középpálya bal oldalán játszik, így többször ér fel az ellenfél kapuja elé, szabadabban futballozik, szerinte ez a jó teljesítményének a titka. A ZTE három nyeretlen bajnoki után győzött ismét a bajnokságban, így a szerdai, Kazincbarcika elleni Magyar Kupa-mérkőzés előtt fontos volt a szombati siker.

„Nem hiszem, hogy hullámvölgyben voltunk, ám nagyon készültünk a Paks elleni összecsapásunkra. Tudtuk, hogy kemény mérkőzés lesz, sok párharca számítottunk, szerencsére jól beleálltunk, és nyerni tudtunk. Már a Vidi ellen is jól játszottunk, ám akkor csak döntetlent értünk el.”

A Zalaegerszeg a Magyar Kupa előző fordulójában 2–0-ra győzött Kaposváron, a Kazincbarcika pedig 1–0-ra legyőzte a Kozármislenyt. Ám míg a ZTE FC győzelemmel hangolt a két csapat szerdai kupameccsére, a másodosztályú együttes vasárnap 3–1-re kikapott a Soroksártól.

„Az előző fordulóban a Kaposvár ellen is csak a győzelem volt az elfogadható, ez most is így van. Minél tovább akarunk jutni a Magyar Kupában, tudjuk, nehéz dolgunk lesz Kazincbarcikán, nem lesz sétagalopp. Maximális erőbedobással készülünk, a Magyar Kupában minden olyan mérkőzés nagy kihívást jelent, amelyet egy élvonalbeli csapat alacsonyabb osztályúval játszik. Fejben is nagyon ott kell lennünk, ám minden szempontból remek állapotban vagyunk, így biztosíthatom a szurkolóinkat, hogy nem lesz probléma a továbbjutással.”

MAGYAR KUPA
4. FORDULÓ
13.00:
Iváncsa KSE (NB III)–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
13.30: Credobus Mosonmagyaróvár (NB II)–Kisvárda Master Good
13.30: BTE Felsőzsolca (megyei I.)–MTK Budapest (NB II)
13.30: DEAC (NB III)–Debreceni VSC
13.30: FC Nagykanizsa (NB III)–Békéscsaba 1912 Előre (NB II)
13.30: Balatonfüredi FC (NB III)–Paksi FC
13.30: Budafoki MTE (NB II)–Szeged-Csanád Grosics Akadémia (NB II)
13.30: ESMTK (NB III)–BFC Siófok (NB II)
13.30: Nagyatádi FC (megyei I.)–Monor (NB III)
13.30: Nyergesújfalu SE (megyei I.)–Mezőkövesd Zsóry FC
17.00: Szombathelyi Haladás (NB II)–Budapest Honvéd
17.00: FC Ajka (NB II)–Újpest FC
17.00: Kolorcity Kazincbarcika SC (NB II)–ZTE FC
20.00: Mol Fehérvár FC–Puskás Akadémia FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik