Lombard: aláírt a ZTE brazilja és a korábbi pápai szélső - sajtóhír

Vágólapra másolva!
2014.07.16. 07:03
Három hete tart a Lombard Pápa labdarúgócsapatának nyári felkészülése, és a bakonyaljai együttes új vezetőedzője, Mátyus János a klubhonlapnak értékelte az eddigi időszakot. Sajtóhírek szerint két játékos aláírt a pápaiakhoz.

„Három hét ment el a felkészülésből – nyilatkozta a lombardfcpapa.hu-nak Mátyus János –, és azt tudni kell, hogy több labdarúgó távozott az első csapattól, ezért erősítenünk kellett. Nagyon sok próbajátékost teszteltünk az elmúlt napokban-hetekben, és bár az idő nagyon szorít, gyakorlatilag kezd a keretünk kialakulni.”Mátyus János –, és azt tudni kell, hogy több labdarúgó távozott az első csapattól, ezért erősítenünk kellett. Nagyon sok próbajátékost teszteltünk az elmúlt napokban-hetekben, és bár az idő nagyon szorít, gyakorlatilag kezd a keretünk kialakulni.”

„A klub a kapusposzt kivételével minden posztra keresett játékost. Szeretnénk még szélsőt és támadót igazolni, azon dolgozunk, hogy ez minél előbb megvalósuljon. Nálam nagyon fontos, hogy az érkező labdarúgó mentálisan hasonló hozzáállású legyen, mint amilyen én voltam játékoskoromban. (…) Emellett persze több szempontot is figyelembe vettünk, így az anyagi lehetőségeket, a céljainkat, hiszen ezek mentén kezdtünk el közösen együtt dolgozni.”

Sajtóhírek szerint két futballistával szerződést kötött a Pápa. A veol.hu információi szerint Bernardo Frizoni és Vadims Zulevs aláírt a Lombardhoz. Előbbi az előző idényben az NB II-es Zalaegerszegi TE-t erősítette, míg a lett Zulevs korábban, 2009 és 2011 között már játszott Pápán, a legutóbbi szezont pedig hazája élvonalában töltötte.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A LOMBARD PÁPÁNÁL
Érkezők: Bernardo Frizoni (brazil, ZTE), Faggyas Milán (Sopron) – mindkettejükkel szóban egyeztek meg, a szerződéskötés folyamatban van
Távozott/távozhat: Lazar Arszics (szerb, ?), Beliczky Gergő (Gyirmót – kölcsön után végleg), Eszlátyi István (?) Georges Griffiths (elefántcsontparti, SV Ried – Ausztria, kölcsönből vissza), Kulcsár Kornél (Mezőkövesd), Goran Marics (szerb,?), Nagy Sándor (Gyirmót), Németh Milán (DVTK), Orosz Márk (Ferencváros – kölcsönből vissza), Présinger Ádám (Gyirmót), Youssef Sekour (francia-marokkói, FUS Rabat – Marokkó), Peter Struhár (szlovák, ?), Tajthy Tamás (Mezőkövesd?)
Kiszemeltek: Milan Bogunovics (szerb, ZTE), Mahamadou Cissé (francia, legutóbb Pinhalnovense – Portugália) Csilus Tamás (FTC), Csorba Szabolcs (legutóbb Nyíregyháza), Farkas András (KTE – próbajáték), Gál Szabolcs (FTC II), Benkő Krisztián (REAC), Dominik Luka (horvát, legutóbb Kaposvári Rákóczi), Marián Sluka (szlovák, ZTE), Stefan Smiljanic (szlovén, Doxa – Görögország), Waltner Róbert (Siófok), Vadim Zulevs (lett, FK Jelgava – Lettország)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik