Kecskemét: Tomiszlav Szivics aláírta 2013-ig szóló szerződését

Vágólapra másolva!
2010.12.30. 09:43
null
Szivics aláírta új, 2013-ig szóló szerződését
Tomiszlav Szivics, a Kecskeméti TE vezetőedzője csütörtök kora reggel aláírta új szerződését, amelynek értelmében 2013. június 30-ig kötelezte el magát az alföldi klubhoz – adta hírül a KTE hivatalos honlapja.

A megállapodás szignálása után Rózsa Pál többségi tulajdonos nyilatkozott a klub honlapjának.

„A KTE-Ereco vezetősége ezúton tájékoztatja a szurkolókat és a klub támogatóit, hogy ma reggel, az utolsó simítások elvégzése után aláírtuk Tomiszlav Sziviccsel az új, január 1-jén érvénybe lépő és 2013. június 30-ig szóló szerződését.  Ezzel szeretnénk megnyugtatni drukkereinket, hogy Tomiszlav Szivics továbbra is a KTE-Erecónál marad" – olvasható a tulajdonos nyilatkozata a Kecskemét honlapján.

A két fél korábban már szóban megegyezett a közös munka folytatásáról, így csak az volt kérdéses, mikor írják alá a kontraktust. 

Tomiszlav Szivics visszatérése óta öt győzelmet és két vereséget jegyzett a bajnokságban a Kecskemét. A Ligakupában két győzelem és egy döntetlen a csapat mérlege. A Magyar Kupában a legjobb 16 között a Debrecennel játszott a KTE, és idegenben aratott 3–0-s sikerének köszönhetően jóval előnyösebb helyzetben várhatja a tavaszi visszavágót.  

Szivics korábban felbontotta a szerződését a Szerb Labdarúgó-szövetséggel, amelynél az U17-e és az U19-es nemzeti együttesnél dolgozott, hogy teljes mértékben a Kecskemétre koncentrálhasson.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik