A DVTK kiütötte a tartalékos Villarrealt; hibátlan maradt a Paks

Vágólapra másolva!
2017.01.31. 13:00
null
A DVTK kiütötte a tartalékos Villarrealt (Fotó: dvtk.eu)
A DVTK labdarúgócsapata felkészülési mérkőzésen 6–2-re legyőzte a Villarrealt. A spanyol együttesben többnyire az utánpótláscsapathoz tartozó játékosok kaptak lehetőséget. Szintén nyert az MTK, amely a kazah Aktobe ellen diadalmaskodott 2–0-ra. A Haladás a horvátországi Medulinban zajló Arena-kupa bronzmérkőzését tizenegyesekkel bukta el az Inter Zapresic ellen, míg a Debrecen az amatőr Vasco da Gama de Vidigueirát verte meg 2–1-re. A Paks sikerrel zárt utolsó beleki összecsapásán, valamint nyert a Budapest Honvéd is.

 

Paks–Altaj Szemej (kazah)

Mint a paksifc.hu beszámolójából kiderül, a magyar csapat nagy elánnal kezdte a mérkőzést, agresszíven játszott, letámadott.

A 14. percben pedig meg is szerezte a vezetést! Jelena Richárd beadása után Koltai Tamás adott nagyszerű passzt Hajdú Ádámnak, aki 14 méterről a rövid sarokba lőtt (1–0).

A félidő előtt szépített ugyan az Altaj Szemej, a 66. percben azonban megszerezte a győzelmet jelentő találatot a Paks, Simon Márk bombázott 15 méterről a kazah kapuba (2–1).

NB I-ES FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Paks–Altaj Szemej (kazah) 2–1
Belek.
Paks: Molnár – Kulcsár, Zachán, Gévay, Szabó J. – Papp – Koltai T., Kecskés (Simon M., 60.), Bertus (Kesztyűs, 82.), Hajdú Á. – Jelena (Vernes, 60.)
G: Hajdú Á. (14.), Simon M. (66.)

A PAKSI FC TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 9.
Edzőtábor: január 9–16., Telki; január 21–31., Belek (Törökország)
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 18., Szekszárd: Paks–Siófok 1–0 (Hajdú Á.)
Január 23., Belek: Paks–PFK Montana (bolgár) 3–1 (Koltai, Jelena, Gévay)
Január 25., Belek: Paks–Wisla Kraków (lengyel) 2–1 (Vernes, Hajdú Á.)
Január 28., Belek: Paks–Botev Plovdiv (bolgár) 3–0 (Jelena 2, Báló)
Január 31., Belek: Paks–Altaj Szemej (kazah) 2–1 (Hajdú Á., Simon M.)
Február 4., 11.00: Pécsi MFC–Paks
Február 8., 14.00:Paks–Cibalia Vinkovci (horvát)
Február 11., Budafok, 13.00: Paks–Kisvárda

Bp. Honvéd–ACS Poli Timisoara

Az összecsapás egyetlen gólját Eppel Márton szerezte – a Honvéd támadója az 55. percben 16 méterről talált be. Eppel korábban kétszer is eredményes volt, ám mindkétszer érvénytelenítették a gólját les címén.

Mint a piros-feketék beszámolójából kiderül, a sérüléséből nem régen felépülő Davide Lanzafame nem lépett pályára a mérkőzésen.

NB I-ES FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Bp. Honvéd–ACS Poli Timisoara (Temesvár, romániai) 1–0 (0–0)
Budapest, SZAC-pálya.
Bp. Honvéd: Horváth A. – King, Lovric, Kamber, Laczkó – Nagy G., Gazdag, Vasziljevics – Dark, Eppel, Holender.
G: Eppel (55.)

A BUDAPEST HONVÉD TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete:
január 9.
Edzőtábor: január 15–25., Belek (Törökország)
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 18., Belek: Bp. Honvéd–Amkar Perm (orosz) 0–0
Január 21., Side: Bp. Honvéd–Gaz Metan Medias (Medgyes, romániai) 0–1
Január 24., Alanya: Bp. Honvéd–Botev Plovdiv (bolgár) 2–0 (Kamber, Vasziljevics)
Január 28., Telki: Bp. Honvéd–Békéscsaba 2–1 (Eppel, Zsótér)
Január 31., SZAC-pálya:Bp. Honvéd–Poli Timisoara (Temesvár, romániai) 1–0 (Eppel)
Február 4., Telki, 13.00: Bp. Honvéd–Cibalia Vinkovci (horvát)

Villarreal–DVTK

A miskolciak a kisebb sérülés miatt pihenő Fülöp István, valamint a társaitól külön edző Ivan Rados nélkül készültek utolsó spanyolországi felkészülési mérkőzésükre a Villarreal ellen.

A spanyol együttes legjobbjai nélkül, főleg a B-, illetve C-csapathoz tartozó, valamint az utánpótlás-gárdákban pallérozódó játékosokkal állt fel – a legutóbbi bajnoki keretből egyetlen futballista sem került be a DVTK elleni csapatba.

Ennek ellenére a Villarreal szerezte meg a vezetést a 22. percben, a szünetre mégis a magyar csapat vonulhatott előnnyel. A spanyolok gólja után nyolc perccel Ugrai Roland egyenlített, majd az első félidő ráadásában Nono is betalált.

A szünet után Novothny Soma bő tíz perc alatt duplázott – második gólja után az összes mezőnyjátékosát lecserélte a Villarreal –, majd a 75. percben a csereként beállt Szarka Ákos szép fejessel növelte az előnyt.

A hátralévő időben mindkét csapat szerzett egy-egy gólt (magyar oldalon Mahalek Marcell), így a DVTK végül 6–2-es győzelemmel zárta a spanyolországi edzőtábort.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Villarreal (spanyol)–DVTK 2–6 (1–2)
Oropesa del Mar.
DVTK:
Bukrán – Eperjesi (Mahalek, 73.), Lipták, Karan, Oláh B. (Nemes, 18.) – Busai (Dausvili, 58.), Elek (Kitl, 73.) – Vela, Nono (Szabó I B., 75), Ugrai (Makrai, 68.) – Novothny (Szarka, 68.).
G: Ugrai (30.), Nono (45.), Novothny (51., 62.), Szarka (74.), Mahalek (89.)

A DVTK TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 4.
Edzőtábor: január 23. – február 1., Oropesa del Mar (Spanyolország)
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 18.: DVTK–Budaörs 2–0 (Szabó I B., Eperjesi)
Január 21.: Balmazújváros–DVTK 0–0
Január 25., Oropesa del Mar: CD Castellón (spanyol IV.)–DVTK 0–1 (Ugrai)
Január 27., Castellón:DVTK–Ruch Chorzów (lengyel) 2–1 (Vela, Novothny)
Január 29., Oropesa del Mar: DVTK–Górnik Leczna (lengyel) 0–3
Január 31., Oropesa del Mar: Villarreal (spanyol)–DVTK 2–6 (Ugrai, Nono, Novothny 2, Szarka, Mahalek)
Február 4., 14.00: DVTK–MSK Rimavská Sobotá (Rimaszombat, szlovák II.)

MTK–Aktobe

A kék-fehérek hivatalos Facebook-oldalának beszámolója szerint a magyar csapat irányította a mérkőzést, a kazahok első kapura lövésére a 77. percig kellett várni – ekkor már Kanta József és Torghelle Sándor révén két góllal vezetett az MTK. Utóbbi játékost a 15. percben egy elkésett becsúszás után kis híján kiállította a játékvezető, ám a piros lap téves felmutatása után észlelte hibáját, így a magyar támadó megúszta sárga lapos figyelmeztetéssel.

A törökországi edzőtábort győzelemmel kezdő magyar csapat legközelebb február 2-án, a lengyel Zaglebie Lubin ellen lép pályára.

„Kifejezetten erős, olykor a játékot is zavaró szélben játszottuk a meccset. Tizenöt perc ráhangolódás után szép támadásokat vezettünk, bár az első félidő végén picit türelmetlenek voltunk a befejezéseknél. Ennek ellenére elégedett voltam a látottakkal, különösen az tetszett, hogy nem hagytuk az ellenfelet még kapura tartó lövésig sem eljutni. A második játékrészben aztán elkaptuk a fonalat. Kanta József gyönyörű gólja után egyértelműen uraltuk a játékot, a mi akaratunk érvényesült, a második találat pedig igazán feldobta a csapatot. Mostantól igyekszünk igazi meccsterhelést adni a játékosoknak, csütörtökön például két találkozón is pályára lépünk. Azt mindenesetre jó volt látni, hogy mindenki tudta a dolgát, értette a feladatát. A játékosok kifejezetten jól állnak hozzá a munkához, és remekül viszonyulnak egymáshoz is” – értékelt Tamási Zsolt vezetőedző a klub hivatalos oldalának.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MTK Budapest–Aktobe (kazah) 2–0
Belek
MTK:
Petkovics – Baki, Poór, Vass Á., Vadnai – Katona (Borbély, 76.) – Vogyicska (Korozmán, 76.), Kanta J. – Kolomojec, Torghelle, Ramos (Hrepka, 76.).
Gólszerző: Kanta J. (50.), Torghelle (60.)

AZ MTK BUDAPEST TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete:
január 6.
Edzőtábor: január 29-től Belek (Törökország)
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 21., Ikarus-pálya: MTK–Szigetszentmiklós 5–2 (Ramos 2, Kolomojec, Hrepka, Szatmári I.)
Január 24., Ikarus-pálya:MTK–Budaörs 2–3 (Hrepka 2)
Január 27.: MTK–FK Senica (Szenice, szlovákiai) 2–0 (Kolomojec, Vogyicska)
Január 31., Belek: MTK–Aktobe (kazah) 2–0 (Kanta J., Torghelle)
Február 2., Belek: MTK–Zaglebie Lubin (lengyel)
Február 2., Belek: MTK–Rabotnicski Szkopje (macedón)
Február 4., Belek: MTK–Bohemians 1905 Praha (cseh)
Február 11.: MTK–Vác

Haladás–Inter Zapresic

A Haladás hivatalos oldalának beszámolója szerint jó iramú mérkőzésen, a több helyzetet kidolgozó magyar csapat győzelmet érdemelt volna, ennek ellenére elbukta a medulini Arena-kupa harmadik helyéért zajló összecsapást.

A kezdeti tapogatózó játék után a hetedik percben megszerezte a vezetést a tízcsapatos horvát első osztály hetedik helyén tanyázó Zapresic. Siljic tört be a jobb oldalon a tizenhatoson belülre, majd 12 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot (0-1). Fokozatosan belelendült a Haladás, Calvante kétszer is megkeverte a horvátok jobb oldalát, de lövéseit védte a horvátok kapusa. A 34. percben egy szép Calvente, Halmosi, Bosnjak, Rácz összjáték után utóbbi 14 méterről, nagy helyzetből a kapus kezébe lőtt.

Szünet után Schimmer nyolc méteres, nagy helyzetből leadott próbálkozását hárította bravúrral Covic, aztán Lévay védett nagyot, amikor az egyedül kilépő Polizzi lövését fogta meg. A hajrában beszorította ellenfelét a vasi csapat. A 77. percben Gajdos 20 méteres lövése ment kevéssel a kapu mellé. A 79. percben Tóth Mátét rúgták fel a tizenhatoson belül a bal oldalon, a büntetőt Iszlai Bence a jobb felső sarokba emelte (1-1). Az utolsó perceket is megnyomták a vasiak, de csak kisebb helyzetekig jutottak.

Következett a szétlövés, a vasiaknál csak Gajdos talált be, így az Inter Zapresic 4–1-re nyert a tizenegyespárbajban. A Haladás – amely ezzel a mérkőzéssel befejezte medulini edzőtáborozását – a negyedikhelyen végzett az Arena-kupán.

FELKÉSZÜLÉS
MEDULIN, ARENA-KUPA, A 3. HELYÉRT
Haladás–Inter Zapresic (horvát) 1–1 (0–1) – 11-esekkel: 1–4
HALADÁS:
Gyurján (Lévay, 46.). – Polgár (Schimmer, 46.), Jancsó (Kovács L., 46.), Devecseri, Bosnjak (Hídvégi, 60.) – Jagodics, Iszlai – Rácz (Mészáros K., 46.), Calvente, Halmosi (Tóth M., 60.) – Williams.
G:
Iszlai (79. – 11-esből)

A HALADÁS TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 6.
Edzőtábor: január 9–14., Rovinj (Horvátország); január 20–31., Medulin (Horvátország)
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 17.:SV Mattersburg (Nagymarton, osztrák)–Haladás 2–0
Január 21., Medulin, Arena-kupa: Haladás–Cibalia Vinkovci (horvát) 1–0 (Gajdos)
Január 24., Medulin, Arena-kupa: Haladás–Koper (szlovén) 1–0 (Williams)
Január 27., Medulin, Arena-kupa: Haladás–Lokomotiva Zagreb (horvát) 0–1
Január 31., Medulin, Arena-kupa: Haladás–Inter Zapresic (horvát) 1–1, 11-esekkel: 1–4 (Iszlai)
Február 3., Sopron, 15.00: Haladás–Austria Wien (osztrák)
Február 7.: SV Oberwart (Felsőőr, osztrák IV.)–Haladás (még nincs helyszín)
Február 11., Székesfehérvár vagy Felcsút, 12.00:Videoton–Haladás

DVSC–Vasco da Gama de Vidigueira

A Portugáliában edzőtáborozó DVSC-nek délelőtt edzése lett volna, ám a szakmai stáb úgy döntött, hogy beiktat egy mérkőzést, amit egy helyi amatőr csapat ellen játszott a Loki, úgymond tréning gyanánt. A Vasco Gama da Vidigueira elleni, nem hivatalos edzőmeccsen a 15. percben szerzett vezetést a magyar csapat Chuka Derick Ogbu fejesével, az ellenfél azonban a védők figyelmetlenségét kihasználva rögtön a középkezdés után egyenlített.

A harmincöt perc után – a kapusposzt kivételével – teljes sorcserét végrehajtó DVSC végül Takács Tamás góljával 2–1-re megnyerte a meccset. Leonel Pontes vezetőedző próbajáték gyanánt csereként lehetőséget adott egy helyi futballistának, a harmadosztályban játszó Joao Venturának.

A Debrecenhez kapcsolódó hír, hogy bár Diogo Viana eredetileg hétfőn csatlakozott volna a csapathoz, még mindig zajlanak az egyeztetések a játékos és a klub között, így egyelőre várni kell a hivatalos bejelentésre.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
DVSC–Vasco da Gama de Vidigueira (portugál IV.) 2–1 (2–1) – nem hivatalos mérkőzés
Portimao.

DVSC a 35. percig: Verpecz – Jovanovic, Mészáros N., Brkovics, Ferenczi J. – Könyves, Tőzsér, Filip, Mengolo – Holman – Chuka. A 35. perctől: Verpecz – Nagy Z. (Varga K.), Szilvási, Szatmári, Nagy K., Osváth – Szekulics, Barna, Ventura – Bíró (Kóródi), Takács T.
G: Chuka (15.), Takács T. (38.)

A DVSC TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 10.
Edzőtábor: január 27. – február 8., Carvoeiro (Portugália)
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 21., Pallag:DVSC–DVSC-DEAC 1–0(Chuka)
Január 21., Pallag:DVSC–DVSC-DEAC, U19 vegyes 3–1(Tőzsér, Mengolo, Takács T.)
Január 25., Pallag: DVSC–Kisvárda 2–2 (Osváth, Könyves)
Január 25., Pallag: DVSC–Balmazújváros 0–1
Január 29., Portimao: DVSC–Kvangdzsu FC (dél-koreai) 1–2 (Könyves)
Január 31., Portimao: DVSC–Vasco da Gama de Vidigueira (portugál IV.) 2–1 (2–1) (Chuka, Takács T.) – nem hivatalos mérkőzés
Február 1., Parchal, Atlantic-kupa, 20.45: DVSC–Djurgarden (svéd)
Február 4., Parchal, Atlantic-kupa, 20.45: DVSC–AGF Aarhus (dán)
Február 6. vagy 7., Faro, Atlantic-kupa, helyosztó: az ellenfél még nem ismert
Február 11.: DVSC–Békéscsaba

Lipót Pékség SE–Vasas

A kissé havas talajon játszott összecsapáson a Vasas a félidőben már 6–0-ra vezetett. A második játékrészben pályára lépett Ferenczi, Király, Farkas, Szivacski és James mellett Ádám Martin is, aki a sérülése miatt ezen a kedden csatlakozott az edzőtáborban lévő társakhoz.

A házigazdák 8–0 után szerezték az egyetlen góljukat.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS, LIPÓT
Lipót SE Pékség–Vasas 1–11
VASAS (1. félidő): Póser – Debreceni, Vaskó, Risztevszki – Murka, Kleisz, Berecz, Hangya – Gaál, Saglik, Remili.
Csere (2. félidő): Ferenczi I., Király B., Farkas, Szivacski, James, Ádám
A Vasas gólszerzői: Saglik 4, Ferenczi I. 3, Ádám, Kulcsár T. 2-2.

A VASAS TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete:
január 5.
Edzőtábor: január 9–14., Mátraháza; január 30. – február 4., Lipót
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 21.: Vasas–Csepel 8–0 (Ferenczi I. 2, Kulcsár T. 2, Saglik, Ádám, Gaál, Király B.)
Január 25.: Vasas–Nyíregyháza 3–1 (Saglik, Preklet, Berecz)
Január 28.: Vasas–Pénzügyőr 4–0 (Remili, Saglik, Berecz, Király B.)
Január 31., Lipót SE Pékség–Vasas 111 (Saglik 4, Ferenczi I. 3, Ádám, Kulcsár T. 2-2)
Február 1., 16.00, Lipót:Vasas–FC Nitra (Nyitra, szlovák II.)
Február 2., 16.00, Lipót:Vasas–Mosonmagyaróvári TE
Február 3., 14.30, Lipót: Vasas–FK Mladá Boleslav (cseh)
Február 8., 14.30: Vasas–SZEOL SC

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik