Labdarúgás: együtt dolgozik a Testnevelési Egyetem és az MTK

S. Zs.S. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.10.27. 16:31
null
Sterbenz Tamás (balra) és Zakor Sándor a mai bejelentésen (Fotó: Árvai Károly)
A hír röviden: együttműködési megállapodást kötött a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem és az MTK Budapest.

Sport és tudomány, futball és tudomány – egyre inkább összetartozó fogalmak. Gondoljunk csak bele, ma már senki nem lepődik meg azon, ha azt látja, amikor egy labdarúgó leveszi a mezét, sportheveder feszül rajta. S ha hátul a név alatt a szám fölött kidudorodik a mez, annak az oka, hogy a futásteljesítményt mérő eszköz akkumulátorát rejtették oda.

Persze, van aki még manapság is kétségbe vonja, milyen fontos lehet a tudomány, a számítógépes technika, a mérési adat szerepe a sportban – és ezen gondolkodhattak azok is, akik arról hallottak, olvastak, hogy „A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) és az MTK Budapest között együttműködési szerződés jött létre”.

A lényeg röviden összefoglalható: a kék-fehérek utánpótlás-nevelő műhelye, a Sándor Károly Labdarúgó-akadémia biztosítja a játékosokat, a létesítményeket, míg a TF a tudományos hátteret.

„Egyre többen felismerik, hogy a magyar sport fejlesztését a TF-en keresztül kell megtenni” – hangsúlyozta a csütörtöki sajtóeseményen Sterbenz Tamás rektor, és hozzátette, hogy a TF hallgatói számára is nagyon előnyös, ha magas szintű futballakadémián tudnak edzéseket látogatni. A TF-nek pedig nagy segítség, hogyha a futballklubok nyitottak a tudományos eredményekre, azokat felhasználják a napi munka során. Így a TF nem csak az íróasztal fiókjának végzi a kutatásait.

Zakor Sándor, a MTK Budapest tulajdonosa kiemelte, nagyon sokat várnak a két nagy múltú intézmény, az 1888-ban alapított kék-fehér klub és az 1925 óta működő TF együttműködésétől. Kiemelte, hogy rendkívül éles a verseny a magyar és a nemzetközi futballpiacon, és tudományos háttér nélkül ma már képtelenség sikereket elérni.

„Célunk, hogy minél több, az akadémiánkon nevelkedett játékosból váljon nemzetközi szintű labdarúgó   – mondta Zakor Sándor. – Ehhez az MTK megteremtette a feltételeket, de olyan partner hiányzott, aki megfelelő tudományos háttérrel egészíti ki a szakmai munkát. Természetesen bízom abban, hogy a klubunk is hozzájárul az egyetemen zajló munka fejlődéséhez.”     

Futball és tudomány – szükségük lehet egymásra, gyümölcsöző lehet ez az együttműködés.

Legfrissebb hírek

Közösségi futással ünnepelt a 129 éves MOB

Egyéb egyéni
2024.12.19. 16:27

Felkészülés: a Fehérvár legyőzte az Ajkát, az MTK fiataljai ikszeltek

Labdarúgó NB I
2024.07.05. 12:51

Honvéd: alapemberek sora távozhat Kispestről – NS-infó

Labdarúgó NB II
2024.06.21. 15:41

NB II: megvan a Gyirmót és a Szeged első nyári érkezője

Labdarúgó NB II
2024.06.20. 13:30

NB II: hiába a feljutás, távozik posztjáról a Szentlőrinc vezetőedzője

Labdarúgó NB II
2024.06.18. 21:22

A körözésnek vége, nem fogok börtönbe vonulni – Tóth László

Labdarúgó NB II
2024.06.18. 20:38

Gyirmótról igazolt középpályást az újonc

Labdarúgó NB II
2024.06.15. 10:13

NB II: a Kisvárda és a Budafok korábbi trénere lett a Barcika új edzője

Labdarúgó NB II
2024.06.15. 10:04
Ezek is érdekelhetik