NB II: a PAFC-nál folytatja a Honvéd tehetsége – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.09. 18:06
null
Prosser Dániel három és fél évre írt alá a Puskás Akadémiához (Fotó: pfla.hu)
Igaznak bizonyultak a Nemzeti Sport Online korábbi információi, hiszen a Honvéd támadója, Prosser Dániel aláírta szerződését az NB II-es Puskás Akadémia labdarúgócsapatához, így a felcsútiaknál folytatja pályafutását.

 

A felcsúti klub honlapjának beszámolója szerint Prosser Dániel hétfőn három és fél évre kötelezte el magát a Puskás Akadémiához.

A 22 éves, kilencszeres U21-es válogatott támadó az ősszel tizenegy mérkőzésen lépett pályára az NB I-ben a Honvédban, négy gólja mellett két asszisztot is kiosztott.

Az már korábban eldőlt, hogy a ferencvárosi Gyömbér Gábor és Csilus Ádám is Pintér Attila csapatához szerződik (bár Csilus szerződtetését a PAFC még nem jelentette be). Úgy tudjuk, összesen hét-nyolc új futballistát szerződtethet a Puskás Akadémia, rövidesen egy középső védő is érkezhet. Miközben a klub szakított Fényes Szabolccsal, valamint Molnár Csabával, míg Gajdos Zsoltot a Zalaegerszeg szeretné a soraiban látni.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIÁNÁL
Érkezők:
Gyömbér Gábor (FTC), Prosser Dániel (Bp. Honvéd)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Bacsa Patrik (DVTK), Csilus Ádám (FTC), Hegedűs János (Haladás), Marek Strestík (szlovák, Mezőkövesd), Molnár Gábor (Mezőkövesd)
Távozók: Fényes Szabolcs (szabadon igazolható), Molnár Csaba
(szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Gajdos Zsolt (ZTE), Pekár László (DVTK)


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők:

Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Nagy Sándor (ukrajnai, lejárt a szerződése), Botka Endre (Ferencváros), Prosser Dániel (Puskás Akadémia)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:
Gazdag Dániel (Videoton), Hidi Patrik (Messina – Olaszország)

Legfrissebb hírek

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
20 órája

Robbie Keane a Puskás Akadémiától elszenvedett vereségről: Negyedóra után 3–0-ra kellett volna vezetnünk

Labdarúgó NB I
2025.08.17. 08:49

Hazai pályán veszítette el veretlenségét a Ferencváros a Puskás Akadémia ellen

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 22:17

Berecz Zsombor után Bodnár Gergő is távozott a Vasastól, játékost cserélt a Kecskemét és a Szeged – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.08.16. 16:47

A Vasastól igazolhat a ZTE, brazil védő a második csapatban

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 09:26

Wojciech Golla: Ötven százalék az esélyünk a győzelemre

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 08:28

Az Egyesült Államokba igazolt az FTC brazil játékosa – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 16:15

NB I: Mumusával játszik az FTC, Robbie Keane először győzné le Hornyák Zsoltot

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 14:11
Ezek is érdekelhetik