NB II: gyógyulnak a sérültek, két meccsre készül a Szpari

GELEI JÓZSEF JELENTI ANTALYÁBÓLGELEI JÓZSEF JELENTI ANTALYÁBÓL
Vágólapra másolva!
2014.02.07. 13:24
Pénteken két edzés, szombaton két meccs a labdarúgó NB II tavaszi rajtjára készülő nyíregyháziak penzuma a törökországi edzőtáborban.

Félidejéhez érkezett a labdarúgó NB II éllovasának, a feljutás első számú esélyesének tartott Nyíregyháza Spartacus törökországi edzőtáborozása. Az Antalyában tábort verő szabolcsi gárda tagjaira pénteken két tréning várt, míg szombaton két felkészülési találkozón lépnek pályára a piros-kékek.

Az edzések aktív résztvevője a klub szakmai igazgatója, az idén augusztusban hetvenedik születésnapját ünneplő Sándor István is. A deresedő hajú egykori Lobanovszkij-tanítvány rúgótechnikája mit sem kopott az évek múlásával. Mindenki Pista bácsija a minap szinte bemutatót tartott a gárda szélsőinek, miként is kell az oldalvonal mellől középre tekerni a labdát. Közel ötven(!) beadásából talán kettő nem sikerült pontosra, a többit oda varázsolta, ahova a középen, gólra éhesen érkező csatárok kérték. Mindegy volt, hogy jobbal vagy ballal lőtte középre a labdát, mindegy volt, hogy a rövidre vagy hosszúra robbantak be a támadók, hogy fejre vagy lábra kérték a beadást, a laszti rendre oda érkezett, ahova kellett. Nem véletlenül kérdezte meg az egyik ifjonc: „Pista bácsi, maga hol futballozott, hogy így megtanult rúgni?”

Azért Lucsánszky Tamás vezetőedzőnek sincs oka a panaszra, játékosai egy pillanatra sem veszik félvállról a munkát. Mindannyian érzik, óriási lehetőség kapujában áll a Szpari, hosszú évek után ismét bajnokságot nyerhet a gárda, s visszakerülhet az NB I-be. Az esetleges feljutást már csak a szabolcsiak bukhatják el – tíz pont az előnyük a harmadik helyezettel szemben –, és amennyiben tavasszal is végig koncentráltan, fegyelmezetten futballoznak, az ellenfelek már nem taszíthatják le őket az élről.

„Örülök, hogy Kis Róbert személyében az eddig meglévők mellett még egy kreatív játékost tudtunk igazolni a középpályára – vélekedett a vezetőedző. – Remélhetően gyorsan beilleszkedik a társaságba, s ő is hozzá tud járulni céljaink eléréséhez."

Hogy azért ne legyen teljesen felhőtlen az öröme a szabolcsi szakvezetőnek, arról a kisebb-nagyobb sérülések „gondoskodnak". A válogatott beleki táborából visszatérő kapus, Balogh János csütörtökön még fájlalta a derekát, ki is hagyta a tréningeket, de pénteken már bekapcsolódott a munkába. Ifjabb Sándor István feje egyelőre inkább hasonlít egy bokszolóéra, mintsem futballistáéra, még mindig magán viseli a szerdai összefejelés nyomait. Ha azonban felszakadt szemöldöke ilyen tempóban gyógyul, vasárnap ismét edzésre jelentkezhet „Sztyopa". A fiatal Paku Roland kisebb húzódást szenvedett az FC Timok ellen, de remélhetően napokon belül teljes intenzítással edzhet.

Szombaton kétszer kilencven perc vár a Nyíregyházára. Először egy bolgár harmadosztályú, majd egy román második vonalbeli gárda lesz a piros-kékek ellenfele.

A szombati antalyai program:
15 óra: Dunaújváros–Zbrojovka Brno (cseh, I.osztály)
15.00: Nyíregyháza–Vereja (bolgár, III. osztály)
17.00: Nyíregyháza–Clinceni (román, II. osztály)

A NEMZETI SPORT SZOMBATI SZÁMÁBAN RÉSZLETESEBBEN IS OLVASHAT AZ ANTALYAI EDZŐTÁBORRÓL.

Legfrissebb hírek

Duplázott a nyári szerzemény, a Man. City is győzött a PL-rajt előtt

Angol labdarúgás
2025.08.10. 08:05

Elképesztő hiba miatt ítéltek büntetőt a Ferencváros ellen – videó

Labdarúgó NB I
2025.08.09. 22:03

De Bruyne-show a Napolinál, győzött a Girona ellen a Serie A címvédője

Olasz labdarúgás
2025.08.09. 21:08

Megvan Gyökeres első gólja, az Arsenal sima győzelemmel hangolt a PL-re

Angol labdarúgás
2025.08.09. 20:06

De Geát megünnepelték, Seskóékat bemutatták, a Manchester United döntetlent játszott a Fiorentinával

Minden más foci
2025.08.09. 18:00

Kirúgta táplálkozási tanácsadóját a Real Madrid – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.08.07. 15:29

Egyszerre három magyar is pályán lehet a Liverpoolban a Bilbao ellen

Angol labdarúgás
2025.08.04. 11:09

Felkészülés: döntetlent játszott a DAC az Al-Garafával

Labdarúgó NB I
2025.08.03. 19:51
Ezek is érdekelhetik