Negyven éve jutott fel először a Siófok az NB I-be

Vágólapra másolva!
2025.06.22. 09:31
null
Bódi Zoltán csapatkapitány szerint a változatlanság volt az élvonalba negyven évvel ezelőtt feljutott Siófoki Bányász labdarúgócsapatának egyik titka.

 

A csapat tagjai szombaton a város egyik patinás éttermében ünnepelték a kerek évfordulót. Bódi az MTI-nek úgy nyilatkozott: a feljutás a sikersorozatuk egyik állomása volt, hiszen egy évvel korábban, 1984-ben első, és azóta is egyetlen másodosztályú együttesként megnyerték a Magyar Népköztársasági Kupát, egy esztendővel később pedig benn maradtak az NB I-ben.

„Az évek során az NB I felé menetelve kialakult egy közösség, ami olyan erőt képezett, amivel ezeket az eredményeket el tudtuk érni. Igazán nagy eredményt rövid idő alatt nem lehet elérni. Ahhoz is kettő-három-négy szezon, tehát több év közel változatlanság kellett, hogy ez a csapat ilyen magas szinten összekovácsolódjon” – magyarázta a korábbi kiváló középpályás.

Bódi Zoltán kiemelte Szigeti János szakosztályvezető szerepét, aki rendkívüli érzékkel igazolt játékosokat, ennek köszönhetően a keretük évről évre erősebbé vált. Ez a Rába ETO elleni kupadöntőben csúcsosodott ki, és a feljutásnál, majd a bennmaradásnál is megmutatkozott, de már akkor is voltak jelei, amikor a másodosztályban szerepelt a Siófok. Példaként felidézte, hogy abban az idényben csak úgy estek ki a Budapesti Honvéddal szemben az MNK-ból, hogy ő kihagyott egy büntetőt, Horváth I László lövése után pedig a labda megállt a hatalmas esőzés miatt kialakult tócsában.

A volt csapatkapitány szerint az is jelentősen közrejátszott a sikereikben, hogy a játékosok egy része már a pályafutása vége felé járt, és úgy tekintettek a lehetőségekre, mint egy-egy utolsó nagy eredményre. Hozzájuk fizikálisan felnőttek olyan meghatározó fiatalok, mint Brettner Csaba, vagy a néhai Olajos Sándor.

„Olyan élmények voltak ezek, amelyeknek köszönhetően a mai napig összejövünk, ez nagyon szép és felemelő érzés. Mindannyian büszkék lehetünk egy ilyen csapatra. A halandóság nagyon fontos kérdés, és ha van lehetőségünk látni egymást, akkor mindenképpen összejövünk. Már kerek évforduló sem kell hozzá” – mondta Bódi.

 

Legfrissebb hírek

NS-infó: a Stockport County tulajdonosi köre érdeklődik a DVSC iránt

Labdarúgó NB I
18 órája

Négy paksi játékos is bekerült az NB I-es forduló válogatottjába

Labdarúgó NB I
23 órája

Bodnár Gergő: Nincs mese, pontokat kell szereznünk

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:52

Molnár Ádin átlagon felül teljesít, kiemelkedik az MTK-ból – az NB I-es forduló legjei

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:01

Gróf Dávid tette elhomályosította a derbit

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:38

Lökéshullámok – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.10.20. 23:44

Vendégül látta a fellökött labdaszedőt az Újpest felnőttcsapata

Labdarúgó NB I
2025.10.20. 17:17

Hornyák Zsolt: Hiányzott már a győzelem; Kuttor Attila: Nem érdemeltünk vereséget – mestermérlegek

Labdarúgó NB I
2025.10.20. 08:03
Ezek is érdekelhetik