NB I: élesen kritizálta a Fehérvár FC vezetőségét Cser-Palkovics András

V. H. L.V. H. L.
Vágólapra másolva!
2025.05.25. 20:24
null
Székesfehérvár polgármestere Facebook-bejegyzésében az elkötelezettséget és szenvedélyt kérte számon (Fotó: Dömötör Csaba)
Nem hagyta szó nélkül szeretett csapata, a Fehérvár FC kiesését Székesfehérvár polgármestere, Cser-Palkovics András, aki a közösségi médiában közzétett posztjában megkérte a klubvezetést: ha nem éreznek elegendő elkötelezettséget és szenvedélyt az egyesület iránt, adják át a helyüket olyanoknak, akik szívvel-lélekkel dolgoznak a csapatért.


Szombat délután hazai pályán szenvedett súlyos 3–0-s vereséget a Debreceni VSC-től a bennmaradásért vívott élet-halál meccsen a Fehérvár FC, s ezzel kiesett az első osztályból. A háromszoros bajnokcsapat kiesését Székesfehérvár polgármestere, Cser-Palkovics András sem hagyta szó nélkül, kritikus hangú Facebook-bejegyzésben kérte meg a klub vezetését, hogy gondolják át, továbbra is éreznek-e magukban elegendő elkötelezettséget és szenvedélyt az egyesület további irányításához.

„Szomorú nap ez a Vidi, a futball, a városunk életében. Nem sikerült ma nyerni, így szeretett csapatunk, a Vidi sajnos kiesett az első osztályból. 

»Addig járt a korsó a kútra«, míg végül ma eltörött. A sok sikeres esztendő, bajnoki címek, kupagyőzelmek, nemzetközi sikerek után az utolsó 3-4 idényben kívülről is látszott, hogy valami nem működik. Nehéz most higgadtnak maradni, mert a szurkolók joggal érezhetik úgy, hogy becsapták őket. 

Becsapták évekkel ezelőtt, amikor elvették a csapat nevét, hiszen akkor azt ÍGÉRTE a tulajdonos, az akkori főszponzorral, hogy erre a minőségi szintlépés miatt, a folyamatos dobogós helyezések és a nemzetközi kupa miatt van szükség. Az ígéret szép szó ..., de sajnos ez az ígéret nem lett betartva. 

Nehéz tehát most higgadtnak maradni, pedig pontosan értékelni tiszta fejjel érdemes.

De ami biztos: a döntés most a klub tulajdonosánál van. Egy labdarúgóklubot jól működtetni csak a jó gazda gondosságával és bizony elkötelezettséggel, sőt, szenvedéllyel lehet. Neki kell döntenie, hogy ezt érzi-e magában, és vállalva a felelősséget újra komolyan veszi azt, vagy ha nem, akkor meg kell találnia azt, aki ezt a klubot a jövőben tőle átveszi. 

Tudom, új tulajdonost találni nem egyszerű, de ha és amennyiben ezt a döntést hozza, akkor bízom abban, hogy mihamarabb talál egy olyan, szenvedélyesen futballszerető érdeklődőt, akinek van jövőképe, elképzelése, akinek nyugodt szívvel lehet átadni a Vidit. 

Ki kell mondani, hogy a labdarúgás nem olcsó sport. Egy jó csapat fenntartása bizony jó sok pénzbe is kerül, igaz, ha tényleg jól csinálják, sok pénzt is lehet vele keresni. Bízom benne, hogy mihamarabb sikerül megnyugtatóan rendezni a csapat jövőjét, stabilizálni a működést, a játékoskeretet és bár valószínűleg nagyon nehéz lesz, de mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a Vidi minél hamarabb visszajusson az első osztályba, ahova történelme, szurkolói száma és lelkesedése, stadionja és utánpótlása alapján is tartozik. 

Ebben a munkában a klub az önkormányzatra – a stadion működtetése és az utánpótlás támogatása tekintetében –, ahogy eddig, úgy a jövőben is számíthat. És egészen biztosan számíthat a Videoton-család egész közösségére. Hajrá, Videoton! Mindörökké!” – szólt Cser-Palkovics András üzenete.

A találkozó online, szöveges tudósítása itt olvasható!

LABDARÚGÓ NB I
33. FORDULÓ
FEHÉRVÁR FC–DVSC 0–3 (0–1)
Székesfehérvár, Sóstói Stadion, 9160 néző. Vezette: Bogár
Gólszerző: Szuhodovszki (21.), Hofmann (66.), Maurides (84.)
Kiállítva: L. Kastrati (70.), ill. Youga (70.)

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás: Érthetetlen, Lenzsér Bence hogyan maradhatott végig a pályán

Labdarúgó NB I
3 órája

Pontokat vesztett a Videoton, a Kövesdnek negyedóra foci is elég volt

Labdarúgó NB II
8 órája

Varga Barnabás a Paks ellen játszhatja 100. meccsét FTC-mezben

Labdarúgó NB I
13 órája

„Hiba volt, amikor azt mondták, már abba kellene hagynom” – Dzsudzsák Balázs az ETO FC elleni góljáról

Labdarúgó NB I
14 órája

Hornyák Zsolt: Máskor ennyi helyzetből két-három gólt szerzünk

Labdarúgó NB I
14 órája

Dzsudzsák szabadrúgásgólja után az egy pontnak is örülhetett a Loki az ETO ellen

Labdarúgó NB I
Tegnap, 21:27

Csak a védelmek jeleskedtek, nem esett gól az Újpest felcsúti vendégjátékán

Labdarúgó NB I
Tegnap, 18:51

Lang Ádám: Tetszik az ETO, de most nagyon jó a Loki is

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:56
Ezek is érdekelhetik