Tímár: Nem akartunk még egy keleti rangadót elbukni!; a DVTK edzője bocsánatot kért a szurkolóktól

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2025.02.15. 20:56
Tímár Krisztián (Fotó: Dömötör Csaba)
A labdarúgó NB I 20. fordulójának keleti rangadóján a Nyíregyháza egy hosszabbításban elért góllal 2–1-re nyerni tudott a Diósgyőr otthonában és ezzel elmozdult a kieső helyről. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

A Nyíregyháza trénere, Tímár Krisztián elmondta: nagyon fontos három pontot tudtak szerezni.

„Két okból is: sajnos nem úgy kezdtük a tavaszt, ahogy szerettük volna, és nem szerettünk volna még egy keleti rangadót elbukni. Nagy erőket mozgósítottunk, hellyel-közzel kifejezetten jól játszott a csapat, főleg az első félidőben. A másodikban variált az ellenfél edzője, így kevesebb lehetőségünk akadt a kombinációkra, de így is akadtak veszélyes ellentámadásaink. Sajnos peches szituációban kaptunk büntetőt, de maradt tartása a csapatnak, és annak ellenére, hogy óriási hangulat volt, ráadásul a Diósgyőr hatalmas erőket mozgósított az egyenlítésért és a fordításért, maradt erőnk az ellentámadásra. Örülök, hogy a csapat ennyire átérezte a feladatát, és remélem, ezen az úton maradunk, nem veszünk vissza a mentalitásból, és akkor ki tudjuk harcolni a céljainkat.”

TÍMÁR KRISZTIÁN SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

A DVTK vezetőedzője, Vladimir Radenkovics szerint gond, hogy az utolsó három mérkőzésükön csak egy pontot szereztek.

„Elnézést kérek a szurkolóktól, jobbat érdemeltek volna annál, amit az első félidőben nyújtottunk. A másodikban visszatértünk a meccsbe, gólt szereztünk, helyzeteket alakítottunk ki, egészen jól játszottunk. Ez sorozatban a második meccs, hogy közvetlen a vége előtt kaptunk gólt. Meg kell találni az okot arra, hogy miért nem koncentrálunk megfelelően a hajrában.”

VLADIMIR RADENKOVICS SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

LABDARÚGÓ NB I 
20. FORDULÓ

Diósgyőri VTK–Nyíregyháza 1–2 (0–1)
Diósgyőr, DVTK Stadion, 7552 néző. Vezette: Csonka
Gólszerző: Rakonjac (60. –11-esből),  ill. Beke (39.), Babics (90+1.)

ONLINE KÖZVETÍTÉS,  ITT!

 

Legfrissebb hírek

A válogatott szünet után vasárnapi játéknapon rendezik meg az Újpest–FTC derbit

Labdarúgó NB I
11 órája

Nem érte meg az októbert Gerliczki Máté Kisvárdán, a 8. forduló után megköszönték a munkáját

Labdarúgó NB I
12 órája

Előbb-utóbb gondot okozhat a Ferencvárosnak a „magyarszabály” betartása

Labdarúgó NB I
16 órája

Könyörtelenül kihasználta ellenfele hibáit, az MTK egy négyessel küldte haza a Kisvárdát

Labdarúgó NB I
2025.09.28. 16:06

Aleksandar Jovicic: Szép és kevésbé szép emlékeim is vannak az MTK elleni mérkőzésekről

Labdarúgó NB I
2025.09.28. 11:03

Zalai szamba – Judi Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 23:39

A Paks drámai végjátékban, kétszeri hátrány után győzte le a Puskás Akadémiát

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 21:58

Kimaradtak a helyzetek, gól nélkül zárult a keleti rangadó

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 19:27
Ezek is érdekelhetik