Radenkovics: A tabella arról árulkodik, hogy ismételten megálltuk a helyünket

P.  GY. B. P. GY. B.
Vágólapra másolva!
2025.02.20. 12:46
Vladimir Radenkovics (Fotó: Kovács Péter)
Vladimir Radenkovicsot, a Diósgyőrrel nemrég szerződést bontó vezetőedzőt meglepte, hogy távoznia kellett, ám elfogadja a döntést.
Labdarúgó NB I
2025.02.19. 11:38

Már nem Vladimir Radenkovics a Diósgyőr edzője – hivatalos

Az MTK elleni hétvégi mérkőzésen Vincze Richárd irányítja a csapatot.

A Diósgyőr rosszul rajtolt tavasszal, az első három mérkőzésén nyeretlen maradt. A vezetőség szerdán közös megegyezéssel szerződést bontott Vladimir Radenkovics vezetőedzővel, aki a Sportalnak adott interjújában beszélt a körülményekről.

A szerb szakember elárulta, hogy meglepte az események alakulása.

„Ugyanakkor büszke vagyok arra, amit az elmúlt egy évben elértünk. A játékosaimra pedig, ha lehet, még büszkébb vagyok, mert ők csináltak belőlem edzőt. Ezt őszintén így gondolom! Mint egy nagy családban, úgy éreztem magam. Azt meg tudomásul kell vennem, hogy ilyen a futball, bármikor alakulhat úgy a történet, hogy megköszönik a munkád. Én soha nem fogok rosszat mondani a Diósgyőrről! Egyebek mellett azért sem, mert tavaly februárban hatalmas lehetőséget kaptam a klubtól azzal, hogy vezetőedzőként térhettem vissza. Egyszerűen imádom ezt a csapatot, ezt a várost, ezt a szurkolótábort!”

Radenkovics hozzátette, az volt vele szemben az elvárás, hogy stabilizálja a gárda helyét az élvonalban, valamint találja meg azt a stílust, amivel eredményesebbek lehetnek. 

„Erre a bajnokságra is úgy készültünk, hogy tudtuk, igencsak nehéz dolgunk lesz az erős mezőnyben, de a tabella arról árulkodik, hogy ismételten megálltuk a helyünket, sőt előre is léptünk. Azt azonban elfogadom, hogy nem mindenki látja úgy a helyzetünket, mint én, s mint mondottam, minden döntést tiszteletben tartok. Tudomásul veszem, hogy ilyen a sors” – utalt az edző a sportigazgató Horváth Csenger nyilatkozatára, aki arról beszélt, hogy nem egyezik a klub futballfilozófiája és a vezetőedző által elképzelt játék.

A szerb szakvezető elmondta, mi a legszebb emléke diósgyőri pályafutása során.

„Ami a tavaly májusi, Újpest elleni hét nullás vereség után történt velünk. Csúfos kudarcot szenvedtünk el a Megyeri úton, de valahogy talpra kellett állnunk, mert a következő fordulóban a Ferencvárost fogadtuk. Tartottunk egy nyílt megbeszélést a drukkerekkel, az nagyon hasznos volt. Ezt követte egy bámulatos meccs a Fradi ellen, amelyet kettő nullára megnyertünk! Hihetetlen, honnan kapaszkodtunk vissza néhány nap alatt. Az a hét megmutatta a foci minden bánatát és örömét.”

Radenkovics végezetül elárulta, hogy meglátogatja az édesanyját egy szerbiai hegyi faluban, és ha lesz internet, akkor mindenképpen megnézi a Diósgyőr pénteki, MTK elleni meccsét.

NB I, 21. FORDULÓ
Február 21., péntek
20.00: MTK Budapest–DVTK (Tv: M4 Sport)

2024. augusztus 26.: Debreceni VSC – Szrdjan Blagojevics (szerb) helyett ideiglenesen Dombi Tibor
2024. szeptember 1.:  Debreceni VSC – Dombi Tibor helyett Máté Csaba
2024. október 15–16.: Kecskeméti TE – Szabó István helyett Gera Zoltán
2024. október 27.: Debreceni VSC Máté Csaba helyett Dombi Tibor
2024. november 11.: Debreceni VSC – Dombi Tibor helyett Nestor El Maestro (angol)
2024. december 31./2025. január 6.: Ferencvárosi TC – Pascal Jansen (holland) helyett Robbie Keane (ír)
2025. február 19.: Diósgyőri VTK – Vladimir Radenkovics (szerb) helyett ideiglenesen Vincze Richárd
Edzőváltások a labdarúgó NB I 2024–2025-ös idényében

Bebizonyíthatja, hogy mennyire ért a sporthoz. Most megajándékozzuk 5000 forinttal, amivel bármire fogadhat a tippmixpro.hu-n. Ehhez nem kell mást tennie, csak március 16-ig regisztrálnia ezen a linken! (x)

 

Legfrissebb hírek

NB I: ETO FC Győr–MTK Budapest

Labdarúgó NB I
1 órája

Őszi formája visszanyerésén dolgozik Mim Gergely

Labdarúgó NB I
5 órája

Demjén Patrik: Vágyom egy bajnoki éremre!

Labdarúgó NB I
7 órája

Egy középpályását és egy támadóját is elvesztette az Újpest a következő hetekre

Labdarúgó NB I
7 órája

Bajban a Kecskemét, a rivális Debrecen elvitte a 3 pontot a Széktói Stadionból

Labdarúgó NB I
18 órája

Ennyi fordulón át még sosem vezette az NB I-et a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:55

Kabát Péter: Jó pár napba telt, mire megemésztettem a kupadöntőt

Labdarúgó NB I
2025.03.27. 10:43

Jurek Gábor: Nagy meccs vár ránk a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2025.03.27. 08:44
Ezek is érdekelhetik