Bence kérdése – Somogyi Zsolt jegyzete

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2024.12.21. 23:05

,,Apa, miért tudja mindenki a nevedet?” – kérdezte ezt az ötéves Bence, aki most ismerkedik a világgal. Nemsokára iskolába megy, és még nem tudja, hogy a nevét hallva tanárok, osztálytársak, idősebbek kérdeznek vissza: „annak” a Fradi-kapusnak a rokona?

Igen, Bence, édesapád rendkívüli ember, és kivételes kapus. Utóbbira elég annyit írni, hogy a Nyíregyházán megnyert bajnoki a 441. tétmérkőzése volt az immár kétgyermekes édesapának. Bence egyébként aktívan közreműködött az MLSZ Tv által forgatott videóban, amelyben a húga, Lotti is feltűnik, de másodpercek alatt kiderül, ha beszélni még nem is tud, az akarata erőteljes, és nagyon cuki, amikor az apja nem engedi, amit szeretne. Ha a 441. tétmeccset emlegettük, nézzük meg az elsőt: 2014, Fradi–Győr, és Thomas Doll a Dibusz – Besic, Pavlovic, Mateos, Bönig – Busai (Somalia), Gyömbér – Jenner, Böde, Laczkó – Ugrai (Leonardo) csapatot küldte még az átépítés (bontás) előtt álló Puskás-stadion gyepére. És a kapus azóta sziklaszilárd tagja a Fradinak, miközben elkészült a Groupama Aréna, felépült a Puskás Aréna, a győri gólszerző, Varga Roland évekig csapattárs lett (igaz, már évek óta nem az), és a mostani MLSZ-interjú főszereplője három Eb-n is ott lehetett, hétszer bajnok, négyszer kupagyőztes a Ferencváros kapujában. Lapunk összeállításában, amelyben a klubok valaha volt legjobbjait felsoroló álomcsapatát próbáltuk összerakni, a rekordbajnokhoz Albert Flórián, Nyilasi Tibor és a többi korszakos zseni és közönségkedvenc közé csak ő fért be a maiak közül.

Minden szurkoló tudja, és titokban talán az újpestiek is elismerik: klasszis kapusról van szó, de Bencének még fontosabb lehet, milyen apa neveli őt Lotti húgával. Nos, az idézett interjú hangsúlyos része, amikor a büszke édesapa korábbi pécsi edzőiről beszél a képernyőn is átsugárzó szeretettel, tisztelettel. S mi, a meccsekről tudósító vagy interjút készítő újságírók is igazolhatjuk: a Ferencvárosban eltöltött tizenegy év, a 441 tétmeccs és a 41 válogatottság sem változtatta meg a labdarúgót, aki ugyanolyan mosolygósan, szinte érdeklődéssel várja a kérdéseinket, mint Pécsen, amikor debütált az élvonalban.

Szóval Bence, ezzel együtt kell élned: édesapádat, megkockáztatom, mindenki szereti, de az biztos, hogy mindenki ismeri.

Lám, a nevét sem kellett leírni, mégis tudjuk, ki ő...

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Labdarúgó NB I
2024.12.21. 18:08

„Nekem még azt tanították...” – Dibusz Dénes a tiszteletről és a megtett útról

„Az elmúlt években szerintem megmutatkozott, nyugodtan be lehet engem állítani a kapuba komoly meccseken is” – a vb-szereplés kiharcolása a fő célja.

 

 

Legfrissebb hírek

Varga Zsolt: Ezzel a szenvedéllyel nagy dolgokra képes a csapat; Sima újpesti sikerrel kezdődött az idény

E-újság
11 órája

Jó, jobb, legjobb – Patai Gergely jegyzete

Vizes vb 2025
Tegnap, 0:37

Elek Gábor: Az elmúlt két évben minden bejött; Vámos Márton első magyar vízilabdázóként lehet háromszoros világbajnok

E-újság
2025.07.24. 00:05

Poharazgatás – Malonyai Péter jegyzete

Vizes vb 2025
2025.07.23. 23:24

Alkudozás helyett – Borbola Bence jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.07.22. 22:39

Bartha Csaba: Sokan nem értékelik kellőképpen, hogy ősszel megnyertük a klubvilágbajnokságot; Boczkó Gábor: Egy éremnek is tudnék örülni

E-újság
2025.07.21. 23:30

Álomjáték a valóságban – Patai Gergely jegyzete

Vizes vb 2025
2025.07.21. 23:21

Igazi hősök – Kovács Erika jegyzete

Vizes vb 2025
2025.07.20. 22:40
Ezek is érdekelhetik