„Nekem még azt tanították...” – Dibusz Dénes a tiszteletről és a megtett útról

A sellyei származású Dibusz Dénes az MLSZ Tv-nek adott interjúban először pályafutása kezdeti időszakát elevenítette fel.

„Viszonylag korán elkezdtem focizni, nem is emlékszem, hogy más is érdekelt volna a labdán kívül – mesélte a 34 éves kapus. – Vidéken akkoriban a focin kívül nem is nagyon volt más olyan lehetőségük a gyerekeknek, amivel nap mint nap foglalkozni tudtak és ami örömet szerzett nekik. Apukám közgazdász volt, a cég, amit vezetett, mindig támogatta a helyi sportot, volt, hogy ő volt a klub elnöke. Szóval volt egy kapcsolódási pont, ezért kiskoromtól kezdve jártam a Sellye mérkőzéseire és hétéves koromtól kezdtem egyesületi szinten sportolni a Mecsek-Góliátban. A szintén sellyei Nagy Olivér már ott focizott és az ő, illetve az apukája közbenjárásával kerülhettem én is oda, járhattam az edzésekre. Most már huszonhét éve, hogy elkezdődött ez a történet, és ki tudja, hol a vége... Számomra a kezdetektől nagyon természetes közeg volt a kapuban állni, onnantól, hogy megkaptam az első kapuskesztyűmet, nem is vetődött fel bennem soha, hogy mezőnyjátékos legyek.”

Dibusz elmesélte, hogy kipróbált más sportágakat, mint a kézilabda vagy a karate, de ezek nem voltak vetélytársak nála a futballal szemben, a ferencvárosi kötődés pedig apai ágon természetes volt számára, mert édesapja és nagyapja is a Fradinak szurkoltak, így ő is az FTC-vel szimpatizált. Egy Siófok–Ferencváros meccsen láthatta először élőben a fővárosi csapatot, amikor még Szeiler József volt a zöld-fehérek kapusa, egy óvodai farsangon be is öltözött Szeiler Józsefnek. Ugyanakkor az őt inspiráló kapuvédők között megemlítette még Szűcs Lajost és későbbi válogatott csapattársat, Király Gábort is. Beszélt a barcsi kölcsönjátékról, a pécsi NB I-es kezdetekről, arról, hogyan vált első osztályú kapussá, és kiemelte első kapusedzője, idősebb Bogyay Zoltán meghatározó szerepét, de szóba kerültek azok a klubedzői is, akiktől megkapta a lehetőséget, így Mészáros Ferenc és Kiss László.

Kitért egyetemi tanulmányaira is: a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán végzett kereskedelem és marketing szakon, még éppen a ferencvárosi szerződése előtt, 2013 végén.

„Én nem vagyok egy edzésmenő – tért rá Dibusz arra, milyen típusú kapusnak tartja magát, és szóba hozta a szurkolókat is. – Nem az jellemző rám, hogy az edzéseken sokkal nagyobb dolgokra vagyok képes, mint ami meccsen kijön belőlem, hanem nagyjából azt hozom meccsen is, amit edzésen is tudok. A téthelyzet nem nyom össze, hanem sokszor inkább feldob, pluszmotivációt, koncentrációt ad. A szurkolók nagyon lazák és közvetlenek. A mai gyerekek már gond nélkül leszólítanak, hogy »csá, Dibusz.« Ez fura is, mert nekem még azt tanították, hogy mindenkit a keresztnevén szólítunk, de próbálom belehelyezni magamat az ő helyzetükbe. A kommentátor is a vezetéknevét használja az embernek, nyilván ők ezt hallják, lehet, hogy otthon is így beszélnek rólunk, úgyhogy nem csinálok ebből problémát, de azért megüti a fülemet. Amikor én gyerekként néha összefutottam még Pécsen például Tököli Attilával, aki az egyik csapattársamnak volt a nagybátyja, hozzá sem mertünk szólni, még autogramot sem mertem volna kérni, nemhogy számon kérjem tőle egy helyzetnél, miért úgy döntött, ahogy, ami manapság elő szokott fordulni.”

Dibusz szakmai fejlődéséről Balogh Tamás, a Ferencváros kapusedzője nyilatkozott.

„Januárban lesz tizenegy éve, hogy együtt dolgozunk a Ferencvárosnál. Sosem volt vele problémám. Soha nem panaszkodott, nem volt olyan, hogy ne lett volna kedve edzeni, nagyon profin áll bele a munkába. Sokat változott a stílusa. A kezdetekben, amikor idekerült, még egy kockáztató típus volt, sok olyan rizikót bevállalt, amit ma már a rutinjából adódóan nem tesz meg. Fejlődni mindig lehet. Az ő erőssége a feje, a koncentrációja, az, ahogy fókuszálni tud egy meccsre, akkor is, amikor nagyon fáradt vagy sérült. A reflexe átlagon felüli és amiben még nagyon erős, az a döntéshozatala, a legtöbb esetben jó döntéseket hoz” – fogalmazott Balogh Tamás.

„Az elmúlt években szerintem megmutatkozott, hogy nyugodtan be lehet engem állítani a kapuba komoly meccseken is, mert nem fogok szégyent vallani – tette hozzá Dibusz, aki a ferencvárosi időszaka mellett a válogatottat is szóba hozta. – Természetesen a Fradi kapujában állni, most már tizenegy éve,  jelentős teher, nem is sokan csinálták ezt meg korábban. Nyilván az elején sokan féltettek, mert vannak példák, hogy valaki felkerül vidékről nagy tehetségként és még sem tudja ugrani a szintet vagy huzamosabb ideig nem tud kiegyensúlyozottan teljesíteni, hogy megragadjon a kezdőcsapatban, de szerencsére ez nekem sikerült, jól alakult a történetem. A következő világbajnokság most már nincs olyan távol, addig nem tervezek visszavonulni, nagyon jó lenne, ha sikerülne részt venni a 2026-os vébén, mindenkinek ez a fő célja. Örömet szeretnénk szerezni a futballszerető magyaroknak és a Ferencvárosnál is szeretném kitölteni a szerződésemet.”