DVSC: görög csapat jelentette be a távozó csatárt; válogatott védő jöhet

Vágólapra másolva!
2024.07.01. 11:45
Majdevac Görögországba szerződött (Fotó: facebook.com/PantelikosFC)
A hétvégén a görög élvonalbeli Panaitolikosz bejelentette a DVSC-től távozó szerb csatár, Andrija Majdevac szerződtetését, miközben szerbiai sajtóhír szerint a Partizan Beograd védője, az egyszeres szerb válogatott Arandjel Sztojkovics kölcsönben Debrecenben folytathatja pályafutását.

 

A DVSC egy hete jelentette be, hogy a tavaly augusztusban szerződtetett 26 éves támadó, a tavasszal kölcsönben hazájában, a szerb Napredakban szereplő Andrija Majdevac végleg távozik Debrecenből. A görög élvonalbeli Panaitolikosz a hétvégén jelentette be a csatár szerződtetését, aki összesen kilenc bajnoki találkozón és két kupamérkőzésen lépett pályára a Loki első csapatában.

A DVSC-vel kapcsolatos hír, hogy a telegraf.rs szombati cikke szerint a Partizan Beograd szakmai stábja nem számol a tavaly Topolyáról szerződtetett, egyszeres szerb válogatott jobbhátvéddel, a 29 éves Arandjel Sztojkoviccsal, aki kölcsönben Debrecenbe kerülhet. A szerb portál szerint a játékos már megegyezett a debreceniekkel.

A DVSC-től ezen a nyáron már távozott egy jobbhátvéd, az Újpest által szerződtetett Baranyai Nimród, így érthető, hogy a hajdúságiak szeretnének új játékost szerződtetni a posztra a tavaszi szezon nagy részét sérülés miatt kihagyó Kusnyír Erik mellé.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-NÉL
Érkezők: Batik Bence (Puskás Akadémia FC), Pálfi Donát (Szombathelyi Haladás), Szenaga Naoaki (japán, FK Jezero – Montenegró), Szűcs Tamás (FC Köbenhavn – Dánia) 
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérhet: Alexandrosz Kiziridisz (görög, NS Mura – Szlovénia)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: 
Kiszemeltek: Arandjel Sztojkovics (szerb, Partizan Beograd – Szerbia)
Távozók: Andrija Majdevac (szerb,  Panaitolikosz – Görögország,  szabadon igazolhatóként, legutóbb kölcsönben FK Napredak Krusevac, Szerbia ), Baranyai Nimród (Újpest FC), Joao Oliveira (João Pedro Abreu de Oliveira, svájci-portugál, szabadon igazolható), Stefan Loncar (montenegrói, ? – szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: Tuboly Máté (ETO FC Győr, onnan DAC 1904 – Szlovákia)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik