Törj ki a csendből! – Bobory Balázs publicisztikája

SZÉKESFEHÉRVÁRON A CSEND az úr. A piros-kékek egy évvel ezelőtt Fortuna hathatós közreműködésével, rossz játékvezetői ítéletnek is köszönhetően kapaszkodtak meg az első osztályban, több mint egy évtizedes eredményes időszak után. Vitathatatlanul a Vidi mögött tetszett a legbiztosabbnak a bázis, a szervezeti felépítés, mégis a sorozatosan ­rossz humánpolitika, a hírek szerint öltözői problémák, sőt, anarchia majdnem a mélybe taszította az 1941-ben alapított klubot, és a szurkolók csak reménykedtek benne, hogy nem ismétlődik meg a rémálom.

Aztán a tavaly nyári jelek sem kecsegtettek sok jóval, előbb a főszponzor vette a kalapját, aztán több játékos is, a nadrágszíjat meg alaposan meghúzta a tulajdonos, aki elvont bizonyos „jóléti” szolgáltatásokat a labdarúgóktól – mint például az étkezést az edzésnapokon. Sőt, az utánpótlásban is kevesebben dolgozhattak már, edzők, alkalmazottak veszítették el az állásukat, a megszorítások következtében a fehérváriak nem indítottak U19-es csapatot, a tinédzserek az NB III-ban bizonyíthattak – mint később kiderült, nem sikerült nekik, a Vidi második csapata szégyenszemre kiesett a harmadik vonalból.

De térjünk vissza a tavalyi idénykezdetre, amikor a bennmaradással szintén megmenekülő Bartosz ­Grzelak eléggé összetákoltnak tűnő, későn összerakott kerettel vágott neki a bajnokságnak, és az első fordulók után betonbiztos kiesőként lehetett gondolni az egyébként nem rossz állományú Fehérvárra. A káosz folytatódott, Juhász Roland sportigazgató a finoman szólva is veszélyes vizeken mentőcsónakba szállt a hajóról és távozott, szakmai értelemben Grzelak lényegében egyedül maradt és folytatta a munkát. S bár sokszor szűkösnek tetszett a keret, rövidnek a kispad, a Vidi összeállt, a korábban vagy jelenleg a válogatottban is számításba vett rutinos labdarúgók húzták magukkal a fiatalokat, és egyre markánsabb stílusjegyeket mutatott az együttes. A vezetőedző végtelenül higgadtan, korrekten és konzekvensen beszélt, amikor a csapat céljairól kérdezték, s valóban úgy látszott, hogy megtalálta a megfelelő szerkezetet az eredményes játékhoz.

A szurkolók pedig elfelejtették az előző évad vesszőfutását, örültek, hogy egyre erősebb a magyar mag és hang az öltözőben, beszálltak a versenyfutásba a dobogóért, sőt, egészen a végéig az ezüst is elérhető közelségbe került, végül ahogy játékvezetői tévedésnek (Vad II István) is köszönhetően menekült meg a kieséstől a Fehérvár egy évvel ezelőtt, most Karakó Ferenc sporttárs és kollégái tettek sokat azért, hogy ne legyen érem a bajnokság végén.
A negyedik hely és a nemzetközi porondra kilépés viszont ezúttal a bajnoki cím megszerzésével ért fel a Vidi-drukkereknek, akik semmit sem szerettek volna jobban, mint hogy együtt maradjon ez a reményteljes társaság, és egy-két célzott erősítéssel ismét meghatározó legyen az első osztályban, lehessen szeretni, tiszta szívből támogatni.

Aztán elindultak a pletykák, amelyek arról szóltak, hogy a lejáró szerződésű meghatározó labdarúgókkal nem haladnak, vagy nem is kezdődtek el a tárgyalások, ráadásul a régi főszponzor új csapatot választott, és mit ad Isten, az új támogatott éppen a régi együttesből szeretett volna vagy szeretne is szemezgetni, sőt, inkább markolgatni. Az első átigazoló Bartosz Grzelak volt, vagyis a hadvezér. A lengyel-svéd szakembert meg is lehet érteni, hiszen személyes előmenetele, szakmai vágyai miatt egyértelmű, hogy a tervezhetőséget, a kiszámíthatóságot és a világosan felvázolt jövőképet választotta a „sokismeretlenes” lét helyett. A mögöttünk álló idény alapemberei közül elment már Sigér Dávid, Bese Barnabás éppen ­Grzelakot követte, de a zuhanyhíradó szerint Fiola Attila is a főváros felé kacsingat, az elmúlt idény kapusát, Tóth Balázst erőnek erejével csábítják, ahogy Katona Mátyásnak is akadnak kérői.

Természetesen a holt idény ettől (is) hangos, átigazolási okosságok torlódnak és látnak napvilágot, Fehérváron viszont a bevételi oldallal kapcsolatban csendes a tájék. A Kisvárdáról érkező Bohdan Melniken és a kölcsönből visszatérő fiatalokon kívül nemigen hallani senkiről, aki a csapat mezébe öltözne, és ez már csak azért is aggasztó, mert a nyár közepén már Konferencialiga-meccset kell játszani.

Még szerencse, hogy az új vezetőedző legalább megvan, mégpedig olyan magyar szakember, aki ezer szállal kötődik Székesfehérvárhoz, hiszen ott lett élvonalbeli futballista. Ráadásul Pető Tamás trénerként is ült megbízottként a kispadon, a 2015-ben erőteljes rombolást végző francia Bernard Casoni után takarította a romokat, de nem kapott hosszabb távra bizalmat. Az elmúlt években viszont Veszprémben pofás kis csapatot épített, azonban a nagy álmot nem tudta megvalósítani, nem sikerült az NB II-be juttatnia. És ha még ennyi sem lenne elég, Fehérváron együtt dolgozhat fiával, Milánnal, aki szintén a Vidiben mutatkozott be az NB I-ben, és meglehetősen tehetséges középpályás.

Ezzel együtt Petőnek fel van adva a lecke, mert a folytonosság valamennyire megszakad a sok távozóval, a jelenlegi keret mélysége sem tűnik ijesztőnek a riválisok számára. Azt továbbra sem lehet tudni, hogy szakmai téren ki határozza meg a fehérvári klub futballfilozófiáját, ki szemeli ki és tárgyal a labdarúgókkal, hogyan szeretnék majd megerősíteni a csapatot, annak tükrében lehetőleg minél gyorsabban, hogy hamarosan nemzetközi tétmérkőzésen kell pályára lépni.

Ha tanévzárás és bizonyítványosztás környékén lehet ezzel a hasonlattal élni, kommunikációból mindenképpen elégtelent érdemel a klub, mert valóban nincs ember, elöljáró, aki határozottan elmondaná, mi miért történik, hogy a fiatalok beépítése a cél, esetleg a költséghatékonyság vagy a kettő együtt, ami logikus is lenne. Ha a háttérben azonban őrületes tárgyalások folynak az erősítésről, nagy nevek ígérkeztek el a Vidihez, arról sem ártana legalább egy fél mondat, hogy a szerencsétlen szurkolók legalább kissé megnyugodjanak és ne legyenek annyira pesszimisták, ahogy az a közösségi oldalakon megjelenő véleményekből kiolvasható.

Fehérváron a tulajdonosi viszonyok tiszták, valószínűleg nem sóra kell a pénz, hogy legyen a vajas kenyéren, de furcsa, hogy a ligában szereplő összes csapatra vonatkozó kötelező szponzori mezmegjelenésen kívül nincs támogató a dresszeken. Sokan érzik úgy, hogy bár van gazda, mégis gazdátlannak tűnik a klub, mintha már nem lenne prioritás, hogy a Vidi a nevéhez méltóan szerepeljen az élvonalban, sokkal inkább a „majd lesz valahogy”, az „oldjuk meg ennyiből” hozzáállás tapasztalható, és azért ezeknek a történeteknek sohasem szokott jó végük lenni. Ha az emeleten motiválatlanok a vezetők, az az öltözőben is megérezhető és kihat a teljesítményre.

Könnyen lehet egyébként, hogy mindenben tévedek. Hamut szórok a fejemre, ha a Fehérvár újra dobogóért harcol majd és túlél egy-két kört a nemzetközi porondon. De egyelőre a bizonytalanság és a koncepciótlanság látszik – persze ez nem Pető Tamás vezetőedző elképzeléseire vonatkozik. A Fehérvár keretében egyébként a váz még mindig erős, leginkább akkor, ha maradnak a magyar bajnokságban meghatározó labdarúgók, Fiola, Csongvai, Schön és Katona, felépül Kalmár, a légiósok közül Christensent nem vásárolják meg. Szóval nem kellene sok, hogy a piros-kékek újra dobogóért harcoljanak, csak kellene végre mondani valamit, de sokkal inkább cselekedni, hogy láthatóbb legyen a klub és a csapat jövője.

Manapság divatos kommunikációs eszköz a részleges bezárkózás és a sablonválasz a kérdésekre: ha az egyesület szeretne bejelenteni valamit, azt a hivatalos felületein megteszi, egyébként nem reagál pletykákra, értesülésekre. Csak ilyen helyzetben kellene gondolni azokra is, akik minden hétvégén elmennek a meccsre, hóban, sárban, fagyban, esőben, hőségben is imádják a csapatot.
Ők megérdemlik, hogy valaki megtörje a csendet.