Hivatalos: Pascal Jansen veszi át a Ferencváros irányítását

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2024.06.13. 16:11
Pascal Jansen (balra) a Ferencváros új vezetőedzője (Fotó: fradi.hu)
Az NB I-ben címvédő Ferencváros a hivatalos honlapján bejelentette, hogy a továbbiakban a holland Pascal Jansen lesz a futballcsapat vezetőedzője.

 

A Nemzeti Sport kedden megírta, hogy a Ferencváros egyeztetéseket folytat a holland Pascal Jansennel, és ha sikerül megállapodni a szakemberrel, akkor a legutóbb az AZ-nál dolgozó edzőt a héten ki is nevezhetik a csapat vezetőedzőjének a kupadöntő után távozó Dejan Sztankovics helyére.

Nos, azóta a megszületett a megállapodás a 2020 decembere és 2024 januárja között a holland AZ-t 162 meccsen irányító Jansennel, ugyanis az NB I-ben címvédő FTC hivatalosan is bejelentette, hogy az 51 esztendős holland tréner irányítja az együttest a továbbiakban. A hírt az is előrevetítette, hogy napközben már lencsevégre kapták a Népligetben.  

Jansen játékos-pályafutása már utánpótláskorban félbeszakadt egy térdsérülés miatt. Edzőként a PSV utánpótlásában kezdett először dolgozni, majd 2020-ban az AZ vezetőedzője lett. A holland szakember a tavaly a magyar válogatott Kerkez Milost is foglalkoztató gárdával a 2022–2023-as idényben bejutott az Európa-konferencialiga elődöntőjébe, idén januárban viszont egy rosszabb szériába került a csapat, aminek hatására a klub edzőt váltott – az AZ a 4. helyen fejezte be a bajnokságot.

Azt egyelőre hivatalosan nem tudni, Jansen hány évre írt alá, de Fabrizio Romano arról posztolt, hogy 2026. június 30-ig szól a megállapodása.

  

 

Legfrissebb hírek

Előbb-utóbb gondot okozhat a Ferencvárosnak a „magyarszabály” betartása

Labdarúgó NB I
18 órája

Egy éve szerencsét hozott az FTC-nek a Genk elleni meccs játékvezetője

Európa-liga
19 órája

Távozik a Ferencváros Európa-liga-ellenfelének edzője – hivatalos

Európa-liga
2025.09.29. 12:51

Borbély Balázs: Megérdemelten nyert a Ferencváros, jobb volt

Labdarúgó NB I
2025.09.28. 22:42

Sorozatban nyolcadszor nyerte meg a Ferencváros a vízilabda Magyar Kupát

Vízilabda
2025.09.28. 20:03

Már nem veretlen az ETO, a Ferencváros nyerte meg a rangadót

Labdarúgó NB I
2025.09.28. 19:55

Már most aranyrangadó lehet a győriek és a ferencvárosiak meccse

Labdarúgó NB I
2025.09.28. 07:04

Kicsikarta a győzelmet a Ferencváros a női kézi BL-ben

Kézilabda
2025.09.27. 17:30
Ezek is érdekelhetik