Dejan Sztankovics bocsánatot kért Karakó Ferenctől

Dejan Sztankovics elnézést kért Karakó Ferenctől (Fotó: Szabó Miklós)
Mint ismert, kiállították a Ferencváros vezetőedzőjét, Dejan Sztankovicsot a csapat debreceni Magyar Kupa-mérkőzésén. A szerb szakember a piros lapja előtt kezét nyújtotta Karakó Ferenc játékvezetőnek, aki próbálta viszonozni a gesztust, de Sztankovics végül elhúzta a kezét. A zöld-fehérek vezetőedzője a Fehérvár elleni bajnoki után elárulta: elnézést kért cselekedete miatt Karakó Ferenctől.
Sztankovics a Fehérvár elleni 2–0-s FTC-siker után az M4 Sportnak árulta el, hogy bocsánatot kért a vasárnapi bajnokin tartalék játékvezetőként közreműködő Karakó Ferenctől a DVSC elleni mérkőzésen történt cselekedete miatt.
„Ő egy kiváló játékvezető. Elnézést kértem ő pedig megérti az érzelmeimet. Hozzátartozik a személyiségemhez, hogy együtt élek a játékkal, semmi személyes nem volt a konfliktusban. Ma is abszolút nemzetközi szintű volt a játékvezetés” – mondta az FTC vezetőedzője, aki a DVSC elleni tettéért két Magyar Kupa-mérkőzésre szóló eltiltást kapott, azaz ebben az idényben akkor térhetne vissza, ha a zöld-fehérek kupadöntőbe jutnak.

Legfrissebb hírek

Norvég vendégek Győrben, francia összecsapás előtt a Fradi
Kézilabda
2025.11.08. 10:25

NB I: régi-új cégvezető az éllovasnál
Labdarúgó NB I
2025.11.04. 15:47

Bárány Donát: Addig kell ütni a vasat, amíg meleg…
Labdarúgó NB I
2025.11.04. 11:37
Ezek is érdekelhetik









