NB I: Nagy Zsolt rehabilitációja a végéhez közeledik

Vágólapra másolva!
2023.09.08. 13:48
null
Nemsokára visszatérhet a pályára Nagy Zsolt (Fotó: Puskás Akadémia)
Nagy Zsolt, a labdarúgó NB I-ben szereplő Puskás Akadémia válogatott játékosa már a rehabilitációja végén tart, labdás edzéseket végez, és nemsokára együtt edzhet csapattársaival.

A 13-szoros válogatott futballistának áprilisban pótolták a térdszalagját, akkor három-három és fél hónapos kényszerpihenőt jósoltak neki.

„Olyan 95 százalékosnak érzem magam, de még vissza kell jönnie azoknak a gyors és laza mozdulatoknak, amelyekre a pályán szükségem lesz. Ezt egyéni gyakorlatokkal próbáljuk imitálni” – mondta a Puskás Akadémia honlapján megosztott interjúban a 30 éves játékos, aki a mellékelt videóban már labdás gyakorlatokat végzett.

A bajnoksággal kapcsolatban pozitívan nyilatkozott, elmondása szerint csapata jól kezdte a szezont, de azért ott hagyott a pályán néhány pontot, így az Újpest elleni 3–3-as és a Fehérvár elleni 2–2-es döntetlennel végződött meccsen.

Nagy kitért a válogatottra is, amely csütörtökön Európa-bajnoki selejtezőn hátrányból fordítva, 2–1-re legyőzte Szerbiát. A védő a csehek elleni felkészülési meccsen egyértelmű győzelmet vár a nemzeti együttestől.

„Az itthoni mérkőzésen szerintem lesz olyan játékos, aki debütálni fog a válogatottban. Természetesen telt ház lesz és győzni fogunk” – hangsúlyozta Nagy Zsolt, majd hozzátette, Marco Rossi szövetségi kapitány biztosította arról, hogy visszavárja őt a csapatba, csakúgy, mint Szoboszlai Dominik, akivel szintén tartja a kapcsolatot.

Legfrissebb hírek

Artem Favorov a Puskás Akadémia szerepléséről: Nem lehetünk elégedettek az eredményekkel

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 19:01

A DVTK, a Szpari és a ZTE volt az utolsó napok főszereplője a hazai piacon

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 15:01

Tóth Barna: Pakson álmodtam először arról, hogy válogatott lehetek

Magyar válogatott
2025.09.03. 09:57

Détári Lajos és Lothar Matthäus is díjat adott át a HLSZ etyeki gáláján

Labdarúgó NB I
2025.09.01. 22:36

UEFA Ifjúsági Liga: norvég ellenfelet kapott a Puskás Akadémia

Bajnokok Ligája
2025.09.01. 22:16

Szappanos Péter: Inkább most legyen hullámzó a játékunk, mint a tavasszal

Labdarúgó NB I
2025.08.30. 10:56

Most kiderül, Domingues nélkül is le tudja-e győzni a Debrecen a Ferencvárost

Labdarúgó NB I
2025.08.29. 13:43

A Puskás Akadémia volt támadója Szon és Lloris csapattársa lett

Minden más foci
2025.08.27. 07:37
Ezek is érdekelhetik