A Népstadion sosem készült el úgy, ahogyan azt megtervezték

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2023.08.20. 17:20
null
A Népstadion megnyitója (Fotók: Puskás Intézet)
1953. augusztus 20-án avatták fel a legendás sportkomplexumot, a Népstadiont – az átadóünnepség 70. évfordulójáról a Puskás Intézet is megemlékezett. 

A komplexum építése 1948-ban a magyarországi kommunista hatalomátvétel évében kezdődött. A munkálatok öt éven át tartottak. A kommunista propaganda következtében a kor közismert sportszemélyiségei is szerepet vállaltak a munkából, így az Aranycsapat tagjai mellett, például Papp László olimpiai bajnok ökölvívó is segédkezett a helyszínen. A tervek szerint a Népstadion az 1960-as olimpiai rendezés miatt is épült. A határidő többszöri módosítását követően 1953. augusztus 20-án adták át ünnepélyes keretek között az építményt, amelyet később akartak teljesen befejezni, ám erre sosem került sor. A felső karéj nem ért körbe, csonka maradt. Vagyis a Népstadion sosem készült el úgy, ahogy azt megtervezték. A világítást például csak 1959-ben adták át.

Hetven évvel ezelőtt a reggel kilenckor kezdődő stadionavatásra 80 ezer néző látogatott ki. A magyar zászlót a Himnusz hangjai mellett Csermák József olimpiai bajnok kalapácsvető vonta fel. Ezt követően a Magyarország–Norvégia atlétikai viadal második versenynapját rendezték, a magyar csapat fölényesen győzött. Az ünnepség fénypontjaként, a délután 5-kor kezdődő futballmérkőzésen a Budapesti Honvéd 3–2-re verte a Szpartak Moszkvát. A magyar együttesből Bozsik József duplázott, illetve Kocsis Sándor iratkozott fel az eredményjelzőre.

Az első A-válogatott találkozót 1953. november 15-én, tíz nappal az „évszázad mérkőzése” előtt játszották a Népstadionban. A svédek elleni 2–2-re végződő összecsapáson Puskás tizenegyest hibázott, nemzeti csapatunk pedig háromszor találta el a kapufát. A válogatott mérkőzésein kívül a stadionban tartották a legendás kettős rangadókat, a magyar kupa-döntőket és magyar klubcsapatok nemzetközi kupameccseit.

Puskás Ferenc és Billy Wright zászlót cserélnek a Népstadionban
Puskás Ferenc és Billy Wright zászlót cserélnek a Népstadionban

Az évek folyamán olyan legendás külföldi énekesek és zenekarok tartottak koncertet a Népstadionban, mint az AC/DC, Louis Armstrong, Metalica, Tina Turner, Robbie Williams, Rolling Stones, U2, Queen. 1966-ban és 1998-ban szabadtéri atlétikai Európa-bajnokságnak adott otthont a Népstadion, amely 2002-ben vette fel Puskás Ferenc nevét. A legendás sportlétesítményt 2016-ban lebontották. A helyén készült el Európa egyik legmodernebb stadionja, a 2019-ben átadott Puskás Aréna, ahol 2020 őszén Európai szuperkupa-döntőt, 2021 nyarán Eb-mérkőzéseket, míg 2023 májusában Európa-liga-döntőt rendeztek.

A Népstadionról több érdekességet is talál ide kattintva, a Puskás Intézet honlapján.

 

Legfrissebb hírek

Nem akármi: Sárosi, Puskás és Kozma mezét is kiállították Madridban

Magyar válogatott
2025.03.02. 09:06

Csütörtök este mutatják be az Aranycsapat a terror idején című könyvet

Magyar válogatott
2025.02.19. 11:28

„Hatalmas játékos volt” – Nikosz Szakkulisz, Puskás Ferenc athéni munkatársa Mimisz Domazosz haláláról

Minden más foci
2025.01.25. 20:50

Tévéfilmsorozat készül Puskás Ferencről

Magyar válogatott
2025.01.25. 17:12

Puskás Ferenc harcban önmagával

Népsport
2025.01.14. 09:57

Hidegkuti és Puskás négy-négy góljával lett 7:9

Népsport
2025.01.09. 07:35

Puskás Ferenc rekordját átadva a múltnak immár Luka Modric a Real Madrid legidősebb gólszerzője

Spanyol labdarúgás
2025.01.04. 13:09

Két magyar témájú alkotás is szerepel a legnagyobb sportfilmfesztiválon

Magyar válogatott
2024.12.10. 17:50
Ezek is érdekelhetik