NB I: hazatérhet a Fehérvár ukrán védője – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2023.06.07. 11:21
null
Az ukrán élvonal újonca érdeklődik a Fehérvár belső védője, Artem Sabanov iránt (Fotó: Szabó Miklós)
Sajtóértesülések szerint visszatérhet az ukrán bajnokságba a Fehérvár FC 31 éves középhátvédje, Artem Sabanov, aki iránt a Sport Arena közlése szerint a másodosztályból feljutó Zsitomir érdeklődik.

 

A kétszeres ukrán válogatott Artem Sabanov 2022 telén érkezett Székesfehérvárra a Dinamo Kijevtől, s bár a 31 éves belső védő szerződése 2024. június 30-ig szól a csapattal, a klub nem számol vele, ezért január óta a harmadosztályú második csapatnál készült.

Sabanov a Fehérvár FC színeiben az elmúlt másfél évben az NB I-ben mindössze 16 mérkőzésen kapott lehetőséget, a Magyar Kupában egy meccsen számított rá a szakmai stáb, míg az NB III-ban hatszor lépett pályára.

A Fehérvártól nemrég egy másik ukrán játékos is távozott, hiszen a klub bejelentette, hogy Loic Nego, Alef és Claudiu Bumba mellett a 15-szörös ukrán válogatott Jevhen Makarenko sem marad a csapatnál.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FEHÉRVÁR FC-NÉL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérhetnek: Kovács Bence (Kazincbarcika), Kovácsik Ádám (ETO FC Győr), Zeke Márió (Kecskeméti TE)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek:
Távozók: Alef (brazil, szabadon igazolható), Claudiu Bumba (román, szabadon igazolható), Jevhen Makarenko (ukrán, szabadon igazolható), Loic Nego (francia-magyar, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Marcel Heister
(német, szabadon igazolható, Hapoel Haifa – Izrael), Artem Sabanov (ukrán, Polisszja Zsitomir – Ukrajna), Szabó Levente (ETO FC Győr)

Legfrissebb hírek

NB I: Puskás Akadémia–Újpest

Labdarúgó NB II
3 perce

Lang Ádám: Tetszik az ETO, de most nagyon jó a Loki is

Labdarúgó NB I
5 órája

Szolnoki Roland: Győzni kellene, hogy kimásszunk a gödörből

Labdarúgó NB I
6 órája

Kuttor Attila szerint jól reagált az MTK meccstervére a Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
9 órája

Egy félidő alatt eldőlt: a Kazincbarcika simán legyőzte az MTK-t!

Labdarúgó NB I
19 órája

A Paks már háromszor le tudta győzni az FTC-t a Groupama Arénában – négyszer még senki sem

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:43

Gyurkits Gergőt nem teszi görcsössé, hogy gólt kell szereznie

Labdarúgó NB I
2025.10.02. 08:08

A válogatott szünet után vasárnapi játéknapon rendezik meg az Újpest–FTC derbit

Labdarúgó NB I
2025.09.30. 16:37
Ezek is érdekelhetik