NB I: Csak legyek újra teljesen egészséges! – Nagy Zsolt

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2023.06.08. 07:25
null
Nagy Zsolt azért dolgozik, hogy felépülése után számíthasson rá a Puskás Akadémia és a válogatott szakmai stábja (Fotó: pfla.hu)
Egyre jobb állapotban van az operált térde a Puskás Akadémia védőjének, Nagy Zsoltnak, aki alig várja, hogy kocoghasson, és a Puskás Arénában szurkol majd Litvánia ellen a válogatottnak.

Nagy Zsolt nem rágódik azon, miért alakult úgy az idénye, ahogy – azon a véleményen van, valamiért így kellett történnie.

Alighanem sokan emlékeznek, a Puskás Akadémia 13-szoros válogatott labdarúgójának még tavaly júliusban, a portugál Guimaraes elleni 0–0-s Európa-konferencialiga-mérkőzésen sérült meg a térde (részleges belső oldalszalag-szakadást szenvedett, miután az ellenfél egyik játékosa ráesett a lábára), ám nem volt szükség műtétre, ráadásul a tervezettnél korábban tudott visszatérni. Október 9-én, a Paks ellen 3–1-re megnyert bajnokin már ismét számíthatott a játékára Hornyák Zsolt vezetőedző, újra alapember lett, mi több, a novemberi két válogatott találkozón, Luxemburg (2–2) és Görögország (2–1) ellen is pályára küldte Marco Rossi szövetségi kapitány. Úgy tűnt, minden sínen van, csapata első két tavaszi meccsét végigjátszotta, azonban február 9-én, az Újpest elleni, tizenegyesekkel megnyert Magyar Kupa-nyolcaddöntőben egy rossz mozdulat következtében meghúzta a térdszalagját, és bár úgy tűnt, műtét nélkül is felépülhet, végül nem kerülte el az operációt. Amikor lapunkkal legutóbb beszélt, öt nappal volt a beavatkozás után, és a varratszedésre várt, azóta viszont mindennap azon dolgozik, hogy a korábbinál erősebben térjen vissza.

„Április tizenharmadikán műtötték meg a térdemet, és bár a Mezőkövesd elleni hazai meccsünkre még nem mehettem ki, a Fehérvár és a Budapest Honvéd legyőzését már a Pancho Arénában láttam – ment vissza az időben Nagy Zsolt. – Nem volt egyszerű a lelátóról megélni a történteket, ráadásul a srácok hiába tettek meg mindent, nem sikerült odaérni a dobogóra. Persze nem a saját kezünkben volt a sorsunk, ez a lehetőség elment az előző fordulóban, amikor a Ferencváros hazai pályán nem tudott pontot szerezni a DVSC ellen. Hogy velem mi a helyzet? Haladok, úgy érzem, napról napra jobb állapotban van a lábam. Öt héten keresztül rögzítő volt rajta, ám amióta lekerült, a klub fizioterapeutájával, Sörös Katával mindennap azon vagyunk, hogy javuljon az állapotom. Azt hiszem, neki a legrosszabb, hiszen fájdalommal járnak a gyakorlatok, de jó azzal szembesülni, hogy egyre inkább hajlik a térdem, minden nappal jobb állapotban van a lábam. Éppen vasárnap voltam a beavatkozást végző Abkarovits Gézánál, aki megerősítette, jól halad a rehabilitáció, nem épült le az izomzatom. Már annak is tudok örülni, hogy szobabiciklin tekerhetek, várom, hogy kocoghassak, de azzal is tisztában vagyok, semmit sem szabad siettetni.”

Nincs abban semmi meglepő, hogy ilyenkor, az idény végén a legtöbb labdarúgó pihen, igyekszik feltöltődni, ám azok a játékosok, akik sérülésből igyekeznek visszatérni, nem tartoznak közéjük. És nem tartoznak közéjük azok sem, akiket Marco Rossi meghívott a júniusi, Montenegró és Litvánia elleni Európa-bajnoki selejtezőre készülő válogatott keretbe. Talán nem tévedünk, amikor azt gondoljuk, ha Nagy Zsolt egészséges volna, most Telkiben készülne, ugyanakkor a Puskás Akadémia ballábas futballistája ezt a helyzetet is a helyén kezeli. Miként azt is, hogy május 25-én emlékezetes dátumhoz érkezett: 30 éves lett.

„Boldog lennék, ha a válogatottal készülhetnék, és bár gyógyírt nem jelent, valamilyen szinten azért jó érzés, hogy nem formahanyatlás miatt maradtam ki – folytatta Nagy Zsolt. – Sokat jelent, hogy néhány nappal ezelőtt Marco Rossi is felhívott, felköszöntött a születésnapom alkalmából, és minden mondatával tartotta bennem a lelket. Talán mondani sem kell, a litvánok elleni selejtezőn ott leszek a Puskás Arénában, az lebeg a szemem előtt, hogy sokan vannak mellettem, türelmesnek kell maradnom, felesleges azon agyalni, amin nem lehet változtatni. Amúgy nincs azzal semmi problémám, hogy harminc lettem, ez is csak olyan születésnap, mint az előző volt, vagy a következő lesz. Úgy vagyok vele, amíg jobban bírom az edzéseket, mint a húszévesek, nincs semmi probléma – csak legyek újra teljesen egészséges!”

Legfrissebb hírek

Artem Favorov a Puskás Akadémia szerepléséről: Nem lehetünk elégedettek az eredményekkel

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 19:01

A DVTK, a Szpari és a ZTE volt az utolsó napok főszereplője a hazai piacon

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 15:01

Tóth Barna: Pakson álmodtam először arról, hogy válogatott lehetek

Magyar válogatott
2025.09.03. 09:57

Détári Lajos és Lothar Matthäus is díjat adott át a HLSZ etyeki gáláján

Labdarúgó NB I
2025.09.01. 22:36

UEFA Ifjúsági Liga: norvég ellenfelet kapott a Puskás Akadémia

Bajnokok Ligája
2025.09.01. 22:16

Szappanos Péter: Inkább most legyen hullámzó a játékunk, mint a tavasszal

Labdarúgó NB I
2025.08.30. 10:56

Most kiderül, Domingues nélkül is le tudja-e győzni a Debrecen a Ferencvárost

Labdarúgó NB I
2025.08.29. 13:43

A Puskás Akadémia volt támadója Szon és Lloris csapattársa lett

Minden más foci
2025.08.27. 07:37
Ezek is érdekelhetik