NB I: Posztobányi hosszabbított a Puskás Akadémiával

Vágólapra másolva!
2023.02.01. 17:28
null
Posztobányi Patrik 2026-ig hosszabbított (Fotó: pfla.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Puskás Akadémia a hivatalos honlapján bejelentette, hogy szerződést hosszabbított Posztobányi Patrikkal.

 

„2021 őszén klubunk színeiben a Gyirmót elleni győztes összecsapáson mutatkozott be az NB I-ben, előtte másodosztályú partnercsapatunkat, az Aqvital FC Csákvárt erősítette – másfél szezonnyi kölcsönjátéka során negyvenszer lépett pályára az NB II-ben, két gólt is jegyzett. 2022 tavaszán Zalaegerszegre került kölcsönbe, s kék-fehér szerelésben hatszor futhatott ki az élvonal gyepére. A 2022–2023-as idényt már újból NB I-es csapatunkkal kezdte meg, a PAFC színeiben a Ferencváros elleni szezonnyitón kezdett először bajnoki mérkőzésen (érdekesség, hogy a ZTE színeiben is a Fradi ellen volt először kezdő)” – írta róla a pfla.hu.

Posztobányi tavaly augusztusban súlyos térdsérülést szenvedett, mostanában készül a visszatérésre az első csapathoz.

„Felemelő érzés, hogy hosszabbíthatok, jólesik a klub támogatása, az, hogy a lábadozásom idején is végig mellettem állt mindenki, és hogy a felépülésem után is hosszú távon számítanak rám” – mondta el Puskás Akadémia honlapján Posztobányi Patrik.

A teljes hírt ide kattintva olvashatja el.

Legfrissebb hírek

Idegenbeli döntetlennel kezdett a Puskás Akadémia az ifi BL-ben

Minden más foci
2025.10.22. 20:10

A Puskás Akadémia neveltje: A dobogó a minimális célunk

Labdarúgó NB I
2025.10.22. 13:48

Ifjúsági Bajnokok Ligája: szerdán Norvégiában kezd a Puskás Akadémia

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 16:26

Terv szerint halad a felépülése, Ádám Martin januárban visszatérhet

Labdarúgó NB I
2025.10.21. 13:29

Hornyák Zsolt: Hiányzott már a győzelem; Kuttor Attila: Nem érdemeltünk vereséget – mestermérlegek

Labdarúgó NB I
2025.10.20. 08:03

Keane: Szerencse, hogy a meccs végén jött a kiállítás; Gróf elnézést kért

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 21:53

A Puskás Akadémia Lukács góljával törte meg rossz sorozatát, legyőzte idegenben a ZTE-t

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 17:30

A végig tudatosabb Kisvárda szerencsés góllal győzte le a Kazincbarcikát

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 15:12
Ezek is érdekelhetik