Honvéd: közös megegyezéssel távozik az ügyvezető

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2022.11.22. 12:38
null
Távozik Kun Gábor (Fotó: Honvéd FC)
Közös megegyezéssel távozik a Budapest Honvéd ügyvezetője, jelentette be a klub a hivatalos oldalán.

Kun Gábort 2019 nyarán nevezték ki, három és fél évig töltötte be az ügyvezetői pozíciót. Irányítása alatt első idényében Magyar Kupát nyert a Honvéd, a bajnokságban pedig az 5. helyen végzett, a 2020–2021-es évadban a 10., míg a legutóbbiban a 9. helyen zárt a csapata.

Gábor egy rendkívül nehéz periódusban vezette a klubot, rögtön az első szezonban a Covid-vírus okozta járványhelyzettel és ennek gazdasági hatásaival, ebben az évben pedig az energiaválság okozta krízissel kellett és kell megküzdenünk. Mindeközben Gábor irányításával átalakítottuk és modernizáltuk a klub működését. A mostani kihívások azonban egy más típusú, elsősorban gazdaságossági-pénzügyi szemléletű vezetést igényelnek. Köszönöm az eddig végzett munkáját és sok sikert kívánunk neki!” – mondta Mendelényi Dániel társtulajdonos a Budapest Honvéd hivatalos oldalának.

Kun Gábor helyét az azonos vezetéknevű, de csak névrokon Kun Gergely veszi át.

 

 

Legfrissebb hírek

Újra az első helyen: öt gólt szerezve győzte le a Honvéd a Karcagot

Labdarúgó NB II
2025.09.29. 21:53

Marco Rossi: Majdnem könyvelő lettem, Magyarország mentett meg

Magyar válogatott
2025.09.22. 19:39

Vidi-KO, Tímárral továbbra is hibátlan a KTE, újra élen a Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 21:00

Nyert, és ismét a tabella élére ugrott a Honvéd

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 20:57

A Honvéd edzője szerint sok szabálytalansággal játszott ellenük a Kecskemét

Labdarúgó NB II
2025.09.18. 09:22

Beke büntetőjével a KTE legyőzte a Honvédot a 28. perctől folytatott mérkőzésen

Labdarúgó NB II
2025.09.17. 20:30

Összefogtak az NB II-es klubok, vitatják a büntetések mértékét és a kötelező vasárnapi játéknapot is

Labdarúgó NB II
2025.09.15. 22:50

Bodonyi Béla: Nem gondoltam volna, hogy valakinek a karjára kerülök

Labdarúgó NB I
2025.09.14. 11:09
Ezek is érdekelhetik