Fehérvár: a szakmai stáb elvitte a balhét, de egy kisebb „takarítás” az öltözőre is ráférne

EGY TAKARÍTÓBRIGÁD nem végezhetett volna nagyobb tisztogatást annál, amit a Fehérvár vezetősége múlt hétfőn rendezett. Egyik napról a másikra öt embernek szűnt meg az állása: Sallói István sportigazgatónak, Michael Boris vezetőedzőnek, Preisinger Sándor másodedzőnek, Zoran Kuntics vezető játékosmegfigyelőnek, valamint Györök Tamásnak, a Vidi II vezetőedzőjének köszönték meg a klubért végzett munkáját. Bár sok köszönet aligha volt benne...

Túlzás lenne azt állítani, hogy az egymást követő bejelentések megrázták a magyar futballt. Egyfelől hetek óta benne volt a levegőben, hogy Székesfehérváron váltás lesz, másfelől a magyar futballban már senki sem lepődik meg semmin.

Még azon sem, hogy Zoran Kunticsnak és Györök Tamásnak – feltehetőleg – azért kellett mennie, mert Sallói István hozta őket a klubhoz. Kiváltképp a vezető játékosmegfigyelő elküldése kellemetlen, őt ugyanis szeptember 6-án nevezték ki, azaz összesen 41 napig volt hivatalban...

Arról viszont a mellékelt ábra, vagyis az infografika is árulkodik, hogy Michael Boris elbocsátása indokolt volt. A Vidi első bajnoki címe, 2011 óta ő volt a második vezetőedző (Pető Tamás csupán ideiglenes megbízatással ült a piros-kékek kispadján 2015. augusztus 19. és október 6. között), akinek az irányításával nem haladta meg a megnyert tétmérkőzések száma az elveszítettekét. A német szakembert megelőzően egy francia „dicsekedhetett” hasonlóval: a legenda szerint az edzések időpontját a Tour de France-hoz igazító Bernard Casoninak nem is volt sokáig maradása Sóstón, alig másfél hónap elteltével távozott.

Vele ellentétben Michael Boris leg­alább úriember benyomását keltette (és ezt nem csak azért állítjuk, mert a sajtótájékoztatókon egyesével köszöntötte a jelenlévőket), a hírek szerint az első fehérvári napjától fogva az utolsóig az őszinte kommunikáció híve volt, ráadásul még arra is vette a fáradságot, hogy (meg)tanuljon magyarul – az eredmények azonban azt mutatják, csapatával így sem találta meg a közös nyelvet. Nem mintha ő szembesült volna először ezzel a problémával. Több mint beszédes, hogy amióta Mezey György 11 éve a történelmi bajnoki címig vezette a piros-kékeket, kezdőcsapatnyi vezetőedzőt „fogyasztott el” a csapat. Ezek után felvetődik a kérdés: biztos, hogy csak a szakemberekben van a hiba?

A válasz: nem! A játékosok ugyanúgy okolhatók az elmúlt időszak kudarcaiért. Persze tudjuk, hogy van ez, egy edzőt még mindig könnyebb (és olcsóbb...) kirúgni, mint több, a klub tradíciójához méltatlan teljesítményt nyújtó futballistát. Az előző idény végén egy páratlan, hétéves sorozat szakadt meg azzal, hogy a Vidi nem fért fel a dobogóra. Ebben nyilván megvolt a szakmai munkáért felelős Szabics Imre, majd az őt február közepén váltó Michael Boris felelőssége is, de azt, hogy a tavaszi szezont hét vereséggel, továbbá az NB II-es Győr elleni Magyar Kupa-kieséssel indította a csapat, nem lehet csak a trénerek nyakába varrni. Vagy ha igen, akkor viszont egyedül Michael Boris érdeme, hogy az idény utolsó kilenc mérkőzésén már nem talált legyőzőre a Mol Fehérvár, ennek köszönhetően becsúszott a negyedik helyre, ami legalább – a bajnokság mellett a Magyar Kupát is megnyerő Ferencvárosnak köszönhetően – nemzetközi szereplést ért. Abba még lehetett kapaszkodni, ámbár érezni lehetett, hogy valami nem úgy működik Fehérváron, ahogy egy ilyen hátterű klubnál kellene. Mondhatni, minden szinten akadtak gondok, ahogyan odalent, a pályán, úgy az emeleti irodákban is.

„Fantasztikus éveket töltöttem el Fehérváron, gyakorlatilag itt nőttem fel   – idézte a molfehervarfc.hu 2021. július 27-én a sportigazgatói posztról hat év után, az örmény Ararat elleni Európa-konferencialiga-búcsút követően lemondó Kovács Zoltán helyét elfoglaló Sallói István. –  Már sokszor elmondtam, tizennégy évesen Csiszár »Guszti bácsi« fedezett fel egy utánpótlástornán, ezt követően a katonai szolgálatomat leszámítva huszonhét esztendős koromig Székesfehérváron éltem és játszottam, most pedig nagy örömmel térek vissza a klubhoz. Emlékszem, mindig nagy figyelemmel követtem dr. Brávácz Ottó akkori elnök munkáját, amely nagy inspirációt jelentett abban, hogy visszavonulásom után a sportvezetői pályát választottam. Húsz éve erre a feladatra vártam, ettől a perctől kezdve azért dolgozunk mindenkivel közösen, hogy sikeres csapatot építsünk.”

Nos, nemhogy a sikeres csapatból, a közös munkából sem lett semmi. Jelen sorok írásakor a Fehérvár csupán három riválisát előzi meg a tabellán, ami pedig a közös munkát illeti... Nos, a hírek szerint abban sem volt sok köszönet. Úgy tudni, többek között az vezetett a szakításhoz, hogy szűk másfél év alatt a tulajdonossal, Garancsi Istvánnal az élen jóformán mindenkivel megromlott a sportigazgató viszonya. Meg nem erősített, de nem is cáfolt értesülésünk szerint többen már a tavaszi gyengélkedés idején a sportigazgató ellen fordultak, ám a tulajdonos akkor még nem volt hajlandó váltani. Nem zárható ki, úgy gondolkodott, a Vidire nem vetne jó fényt, ha egy éven belül kétszer is új direktort nevezne ki.

Afelől nincs kétségünk, ami Sallói Istvántól telt, megtette, hogy eredményes legyen a szívéhez oly közel álló klub. Csakhogy az is világosan kiderült, a fehérvári éppenséggel más kávéház, mint a zalaegerszegi, a siófoki vagy akár a kecskeméti volt. Hogy a jó szándék megvolt benne, nem vitás, ugyanakkor úgy tűnt, a Vidi vezetése túl nagy terhet jelentett. Meglehet, ez vezetett odáig, hogy egy idő után – értesülésünk szerint – csak kevesekkel volt olyan a viszonya, amelyre illett a lojális jelző.

Ez egyébként igaz volt a teljes klubra, az elmúlt hónapokban tulajdonképpen már senki sem hallgatott senkire, a játékoskeret is klikkekre szakadt. Hiányzott egy Danko Lazovics, egy Juhász Roland, egy Nikolics Nemanja kaliberű vezér, nem volt senki, aki egyben tartotta volna az öltözőt. Idővel nyilvánvalóvá vált, hogy Michael Boris kezéből is kicsúszott az irányítás, október 10-én, az Újpest ellen hazai pályán elszenvedett vereség után maga a szakember ismerte el, hogy a hatvanadik perc után egyszerűen leállt a csapat – csakúgy, mint három nappal korábban a ZTE ellen. Amikor megkérdeztük a vezetőedzőt, miben látja ennek okát, azt felelte, nem tudja...

Na, itt vált bizonyossá, hogy elvesztette a csapatot.

A csapat pedig – szégyenszemre – elvesztette a kedvét. A játékosokat – tisztelet a kivételnek, leginkább a többiekhez hasonlóan gyenge produkciót nyújtó, de legalább a pályán megfeszülő magyar futballistáknak – láthatóan nem izgatta túlságosan, hogy éppen nyertek vagy nem (többnyire nem, ugyebár...), a légiósok zöme szép lassan belekényelmesedett a helyzetbe, hogy az alacsony teljesítményért is jár a magas fizetés. Munkaköri kötelességükből fakadóan letudták az edzéseket és a meccseket, miközben az veszett ki belőlük, ami az egyik legfontosabb „alapanyaga” a fociznak: az alázat és az élvezet.

Nem csoda, hogy a szurkolók is elfordultak a csapattól, amiről nemcsak az alig kétezer-ötszázas átlagnézőszám, hanem a töméntelen mennyiségben a pályára hajított sörös poharak is árulkodnak. Hogy félig, sőt inkább teljesen üres a pohár a drukkereknél, érthető: ahhoz képest, hogy évekkel ezelőtt még az volt a cél, hogy a Ferencvárossal keljen versenyre a Vidi, mára nemhogy a Fradi, hanem a Kisvárdával és a Puskás Akadémiával az élen több klub is előtte jár.

Az utolsó, sőt már az utolsó utáni pillanatban döntött a vezetőség a váltás mellett, jelen helyzetben logikusnak tűnik Juhász Roland és Huszti Szabolcs kinevezése. Az újdonsült sportigazgató és vezetőedző játékosként bajnoki címig és Magyar Kupa-győzelemig segítette a csapatot, karrierjük befejezése után dolgoztak már más szerepkörben is a klubban – nekik még van hitelük a szurkolóknál is. Mindamellett nem vitás, keményebb fába aligha vághatták volna a fejszéjüket, nem véletlen, hogy a PAFC elleni múlt szerdai MK-búcsú és a szombati, Paks elleni 1–1-es döntetlen után Huszti Szabolcs arról beszélt, meglehet, túl vannak értékelve a játékosok. A tabella sem hazudik: 12 meccsen 12 pontot gyűjtött a Vidi. Valljuk be, ez még egy újonctól is kevés lenne – a Fehérvártól, ahogy a vezetőedző is mondta, elfogadhatatlan.

Sürgősségi ellátást igényel tehát a háromszoros magyar bajnok. Az őszi szezonból hátralevő négy mérkőzésen nem is lehet más a cél, mint kirángatni valahogy a csapatot a mély gödörből. Kérdés, sikerül-e belátható időn belül kimozdítani a labdarúgókat a komfortzónájukból – vagy legalábbis a szakmai stáb talál-e tíz-egynéhány olyan futballistát, aki felfogja, milyen kiváltságot jelent a Vidi-mez viselése. A Honvéd, a Ferencváros, az Újpest, majd a Kisvárda elleni találkozón nem lehet más a cél, mint a túlélés, a téli szünetben pedig meg lehet nyomni az újratervezés gombot, a sorok rendezésére is lesz idő és lehetőség.

Mert az odáig rendben, hogy Sallói István és Michael Boris elvitte most a balhét, de egy kisebb „takarítás” talán az öltözőre is ráférne...