Wingo, Andzulasz és Petkovics is megtalálta új csapatát

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.07.20. 10:19
Henry Wingo érkezését bejelentette a torontói csapat (Fotó: torontofc.ca)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencvárostól távozó Henry Wingo, az Újpestről eligazoló Jorgosz Andzulasz és az NB II-be kiesett Kisvárdától búcsúzó Danijel Petkovics is megtalálta új állomáshelyét.

 

A korábbi sajtóhíreknek megfelelően az FTC-től szerződése lejártával távozó Henry Wingo az észak-amerikai profi ligában, az MLS-ben szereplő Toronto FC-nél folytatja a pályafutását. A kanadai csapathoz 2+1 évre írt alá a 28 éves védő.

Wingo 2021 januárjában érkezett a norvég Moldétól a Ferencvároshoz, amelynek színeiben minden sorozatot figyelembe véve 102 mérkőzésen két gólt szerzett, négyszer lett magyar bajnok és egyszer a Magyar Kupát is elhódította.


Az Újpest már májusban közölte, hogy nem tart igényt Jorgosz Andzulasz szolgálataira, most pedig kiderült, hogy a játékost a Bajnokok Ligája-selejtezőben kedden kieső HJK szerződtette – a hátvéd másfél évre írt alá a finn bajnokság címvédőjéhez.

A 24 éves görög védő 2023 januárjában igazolt a lilákhoz, és a másfél idény alatt 37 bajnoki mérkőzésen szerepelt, s két gólt szerzett.


Az élvonalból történő kiesése után a Kisvárda számos játékosa távozását bejelentette, így Danijel Petkovicsét is. Ez idáig kérdés volt, hol folytatja a 25-szörös montenegrói válogatott játékos, ám a Konferencialiga-selejtezőjétől csütörtökön búcsúzó, lett élvonalbeli FK Liepaja nemrég beszámolt az érkezéséről. A bajnokságban jelenleg sereghajtó klub nem közölte, mennyi időre szól a kapus szerződése.

A 31 esztendős futballista másfél évet töltött Kisvárdán, és 19 élvonalbeli találkozón védte a csapat kapuját, és négy meccsen maradt érintetlenül a hálója.


AZ NB I-ES CSAPATOK NYÁRI ÉRKEZŐIRŐL ÉS TÁVOZÓIRÓL IDE KATTINVA OLVASHATNAK BŐVEBBEN.

 

Legfrissebb hírek

Révész Attila a feljutásról: Időnként a játékunk is élvezhető volt

Labdarúgó NB II
1 órája

Damir Krznar: Egész életemben nyomás alatt dolgoztam, amit szeretek is

Labdarúgó NB I
3 órája

Damir Krznar az Újpest új vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
3 órája

A hetedik – Bodnár Tibor jegyzete

Labdarúgó NB II
11 órája

Visszajutott az élvonalba a Kisvárda, kikapott a Vasas, ismét feljutó helyen a Barcika – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
15 órája

Böde és Ötvös lecsapott, a Paks kevés energiabefektetéssel is nyert a Fehérvár otthonában

Labdarúgó NB I
16 órája

Bár a győzelem elmaradt, így is visszajutott az élvonalba a Kisvárda!

Labdarúgó NB II
17 órája

A Budafok ellen sem tudott győzni a kiesésre álló Gyirmót

Labdarúgó NB II
17 órája
Ezek is érdekelhetik