MK: Nehezen találok szavakat – Boris a Fehérvár kieséséről

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2022.03.04. 10:51
null
Michael Borist sokkolta az ETO elleni vereség (Fotó: Huszár Gábor, Kisalföld)
Miután a Mol Fehérvár FC meglepetésre 2–1-re kikapott a másodosztályban ETO FC-től a labdarúgó Mol Magyar Kupa negyeddöntőjében, a két vezetőedző értékelte az eseményeket.

„Nehezen találok szavakat egy ilyen mérkőzés után. Az első félidőben beszorítottuk a hazaiakat, és a kemény munkának köszönhetően meg is tudtuk szerezni a vezetést. A második játékrész első 15 perce is rendben volt, de ez egy negyeddöntő, ahol centimétereken múlik a siker. Az egyenlítő gól előtt megvolt a lehetőségünk, hogy betaláljunk, e helyett a Győr rúgott gólt, majd jött a kiállítás, a végén pedig a tizenegyes. Ilyen a foci, ha nem játszunk végig maximális energiával, akkor ez a vége. Tíz emberrel is ki kellett volna húznunk a mérkőzést, sajnos ahogy Pakson, most is a hosszabbításban kaptunk gólt, meg kell értenünk, hogy a mérkőzés a lefújásig tart” – idézi a Mol Fehérvárt irányító Michael Boris M4 Sport kamerái előtt adott nyilatkozatát a Vidi honlapja.

A győrieket irányító Klausz László feldobott hangulatban értékelt a sportcsatornának.

„Jól éreztem magam a pálya szélén. Nem csak az eredmény miatt, hanem azért is, mert láttam a játékosoktól azt, amit kértem tőlük a mérkőzés előtt. Jó hangulatú meccs volt, végre sok szurkoló volt kint a helyszínen. Az előző vereség után sokat beszéglettünk a mentális felkészülésről, igyekeztünk megváltoztatni a játékosok gondolkodásmódját, úgy néz ki, hogy ez sikerült. Minden játékosnak megvan a lehetősége arra, hogy az NB II-ben is így teljesítsen, szeretnénk majd elkezdeni megnyerni a mérkőzéseket a másodosztályban is.”

Az elődöntőben az ETO a Ferencvárost fogadja majd, míg a másik ágon a Paks és a címvédő Újpest csap össze.

MOL MAGYAR KUPA
NEGYEDDÖNTŐ
ETO FC (NB II)–MOL FEHÉRVÁR FC 2
1 (0–1)
Győr,
ETO Park. Vezette:Zierkelbach Péter (Tóth II Vencel, Georgiou Theodoros)
ETO FC: Fadgyas – Kovács K., Kiss M., Bagi, Csonka, Forgács (Tamás K., 58.) – Vitális, Tuboly, Torma, Szimcso (Óvári, 67.) –Farkas B. (Bacsa, 94.). Vezetőedző: Klausz László
Fehérvár FC: Kovács D. – Fiola, Bese (Nego, 61.), Stopira, Hangya – Rúben Pinto, Dárdai P. (Kodro, 90+3.), Lednev (Makarenko, 61.), Alef, Petrjak (Rus, 80.) – Nikolics N. (Bamgboye, 80.). Vezetőedző: Michael Boris
Gólszerző
: Kiss M. (71.), Farkas B. (90+3. – 11-esből), ill. Petrjak (43.)
Kiállítva: Fiola (72.)

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

Legfrissebb hírek

Hat gól született a Paks és az ETO bajnokiján

Labdarúgó NB I
6 órája

Tóth Rajmund: Nem fordulhat elő olyan bajnoki rajt, mint tavaly

Labdarúgó NB I
14 órája

Sokat kell javulnia az ETO-nak, de nincs veszve semmi

Európa-konferencialiga
2025.07.25. 13:15

ETO FC: Gond esetén itt van Toni, hogy segítsen

Európa-konferencialiga
2025.07.24. 07:58

Csábi József: Mind a négy magyar csapat továbbjuthat a nemzetközi porondon

Európa-konferencialiga
2025.07.23. 20:10

Az MLSZ közzétette a Magyar Kupa első fordulójának kezdési időpontjait

Labdarúgó NB I
2025.07.22. 20:06

Bulgáriába igazolt az ETO kiszemeltje

Minden más foci
2025.07.22. 19:29

Konferencialiga: ott van a Puskás Akadémia keretében az NB II gólkirálya

Európa-konferencialiga
2025.07.22. 10:44
Ezek is érdekelhetik