Átigazolás: a City Group megvenné Vancsa Zalán játékjogát

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
Vágólapra másolva!
2022.01.04. 20:15
null
Vancsa Zalán hamarosan klubot válthat (Fotó: Tumbász Hédi, archív)
Angliából származó értesüléseink szerint az angol bajnok Manchester Cityt is működtető City Football Group holding is érdeklődik az MTK 17 éves tehetsége, Vancsa Zalán iránt. A támadó szerződtetéséről előrehaladott tárgyalások folynak.

 

Decemberben a goal.com írt arról, hogy az NB I-ben, az MTK-ban 16 évesen bemutatkozó, azóta 13 élvonalbeli bajnokin szereplő és gólt is szerző Vancsa Zalánt több Premier League-csapat megfigyelője is szemmel tartja, a cikk konkrétan azt írta, a Premier League aktuális bajnokánál is felfigyeltek rá.

A Nemzeti Sport úgy tudja, a Manchester Cityt is működtető City Football Groupnál valóban képbe került Vancsa Zalán szerződtetése azok után, hogy az ősszel az UEFA Ifjúsági Ligában négy mérkőzésen öt gólt és négy gólpasszt jegyzett.

Információink szerint nem a City Group az egyetlen neves érdeklődő, több angol klub is szívesen látná soraiban a magyar tehetséget, akinek az átigazolási ügyében előrehaladott tárgyalások folynak, és jó eséllyel a téli átigazolási időszakban megegyezés is születhet az ügyében.

Az még kérdés, Vancsa hol folytathatja a pályafutását, hiszen például a City Group is több klubot működtet világszerte, az egyik lehetséges forgatókönyv a belga Lommel lehetne ebből a cégcsoportból, de hozzájuk tartozik a spanyol Girona és a francia Troyes is. Ugyanakkor a szélső menedzselésében segédkező ICM Stellar ügynökség egyik vezetője, David Manasseh októberben úgy nyilatkozott a Nemzeti Sportnak, hogy Vancsa Zalán a tehetsége alapján bármelyik európai topligába eljuthat.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK BUDAPESTNÉL
Érkezők: Andrej Kadlec
(szlovák, SKF Sered – Szlovákia), Futács Márkó (Olimpija Ljubljana – Szlovénia), Szakály Dénes (BFC Siófok),
Sztefan Szpirovszki (északmacedón, FK Mariupol – Ukrajna)
Kölcsönbe érkezők: Branislav Sluka (szlovák, MSK Zilina – Szlovákia)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Marin Jurina (bosnyák, Mezőkövesd), Szépe János (Mezőkövesd)
Távozók: Tiago Ferreira (portugál, szabadon igazolható), Szrdjan Dimitrov (szerb)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Haraszti Zsolt (Paksi FC)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Vancsa Zalán

Legfrissebb hírek

Magyar utánpótlás-válogatott védővel erősített a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
5 órája

Adama Traoré távozott a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.19. 13:28

Labdarúgó NB I: két légiósától is megvált a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 21:04

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 17:32

Berecz Zsombor után Bodnár Gergő is távozott a Vasastól, játékost cserélt a Kecskemét és a Szeged – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.08.16. 16:47

A Vasastól igazolhat a ZTE, brazil védő a második csapatban

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 09:26

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43

Az Egyesült Államokba igazolt az FTC brazil játékosa – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 16:15
Ezek is érdekelhetik