Mol Fehérvár: Egy örökkévalóságnak tűnt az elmúlt 8 hónap – Kovácsik

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.06.18. 12:25
null
Kovácsik Ádám 232 nap után léphetett újra pályára (Fotó: Kurucz Árpád/Magyar Nemzet)
A Mol Fehérvár kapusa a klub hivatalos honlapjának nyilatkozott az SV Lafnitz elleni mérkőzést követően, amelyen 232 nap után léphetett ismét pályára, elülső keresztszalag-, belső oldalszalag-szakadását, valamint porcsérülését követően.

 

„Egy örökkévalóságnak tűnt az elmúlt 8 hónap. Rendkívül boldog vagyok, hogy ismét meccsen védhettem, nagyon hiányzott már ez az érzés. Úgy gondolom, elsőre rendben volt az a 45 perc, amit a pályán töltöttem, persze lesz ez még sokkal jobb is. Vannak ugyanis olyan szituációk, amik csak a mérkőzések alkalmával jönnek vissza" – nyilatkozta a molfehervarfc.hu-nak Kovácsik Ádám.

Az egyszeres válogatott kapus azt is elmondta, hogy nincs benne félelem a sérülés miatt, sem az edzéseken, sem a mérkőzésen nem gondolkozott azon, hogy ki merjen-e vetődni azokra a labdákra, amelyek közelében a támadók is ott voltak. Hozzátette, nem lehetne úgy futballozni, hogy minden szituációban a sérülésveszélytől tart.

A játékos a klub honlapjának azt is elmondta: nem befolyásolja feladatait az edzőmeccseken az, hogy milyen védelem áll előtte.

„Ennyi kihagyás után minél több meccs-szituációt át kell élnem a pályán, hiszen ezeket edzéseken nagyon nehéz életszerűen begyakorolni."

Kovácsik Ádám az NB III-as Gárdony elleni Magyar Kupa-mérkőzésen szenvedett elülső keresztszalag-, belső oldalszalag-szakadást, valamint porcsérülést még 2020 októberében, majd novemberben megműtötték, féléves rehabilitációját követően pedig az SV Lafnitz ellen térhetett vissza a pályára.

A Mol Fehérvár június 15. és június 24 között Ausztriában edzőtáborozik, majd július nyolcadikán játssza első tétmérkőzését az idényben: az örmény Ararat Jerevan ellen kezdi meg szereplését az Európa-konferencialigában.

Legfrissebb hírek

Dzsudzsák szabadrúgásgólja után az egy pontnak is örülhetett a Loki az ETO ellen

Labdarúgó NB I
7 órája

Csak a védelmek jeleskedtek, nem esett gól az Újpest felcsúti vendégjátékán

Labdarúgó NB I
9 órája

Lang Ádám: Tetszik az ETO, de most nagyon jó a Loki is

Labdarúgó NB I
17 órája

Szolnoki Roland: Győzni kellene, hogy kimásszunk a gödörből

Labdarúgó NB I
18 órája

Kuttor Attila szerint jól reagált az MTK meccstervére a Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
21 órája

Egy félidő alatt eldőlt: a Kazincbarcika simán legyőzte az MTK-t!

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 21:51

A Paks már háromszor le tudta győzni az FTC-t a Groupama Arénában – négyszer még senki sem

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 14:43

Horváth Dávid intelme az NB I-es újonc ellen: észnél kell lenni!

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 11:48
Ezek is érdekelhetik