Női NB I: az MTK bravúrra készül az FTC ellen

V. GY.V. GY.
Vágólapra másolva!
2021.05.23. 11:42
null
Tóth Mihály irányításával bravúrra készülnek a kék-fehérek (Fotó: mtkhungaria.hu)
Vasárnap rendezik a finálé első felvonását a női labdarúgó NB I-ben, az MTK Hungária a Ferencvárost fogadja.     

 

Két éve az FTC női csapata két meccsen két győzelmet aratva múlta fölül az MTK-t a bajnoki döntőben, tavaly pedig három összecsapás kellett a zöld-fehéreknek ahhoz, hogy megnyerjék a Bajnokok Ligája-indulásért kiírt párharcot – ez utóbbiért nem járt aranyérem, mert a koronavírus-járvány okozta kényszerszünet miatt nem tudták lejátszani a teljes bajnokságot. Az idén Tóth Mihály vezetőedző irányításával bravúrra készülnek a kék-fehérek.

„Noha sokan ötven százalék esélyt adnak nekünk, mi másként gondoljuk, és nem csak azért, mert hazai pályán kezdjük az egyik fél második győzelméig tartó párharcot – mondta megkeresésünkre a korábbi egyszeres válogatott csatár. – A felkészülésen nem változtattunk, ugyanúgy készülünk, mint a korábbi összecsapásokra. Nyilván újdonságot jelent, hogy néhány nap alatt kell két vagy három ilyen fontos csatát megvívnunk, de azon dolgoztunk a tavasszal, hogy a csapat mentálisan és erőnlétileg egyaránt tökéletes állapotban legyen.”

A tavasszal eddig háromszor – kétszer a bajnokságban, egyszer a kupában – találkozott az MTK az FTC-Telekommal.

„Előnyt jelent, hogy az idén már többször játszottunk a zöld-fehérekkel – folytatta Tóth Mihály. – Mindhárom mérkőzés számos tanulsággal szolgált. Markáns futballt játszik a Fradi, de szeretnénk mi uralni a mérkőzéseket. Márciusban legyőztük riválisunkat, a kupában sajnos kikaptunk tőle, legutóbb pedig a Fradi az utolsó tíz percben döntötte el a három pont sorsát.”

Mivel a Hidegkuti Nándor Stadionban felújításai munkák zajlanak, albérletben, a Szőnyi úti BVSC-pályán fogadja vasárnap 17.15-től az MTK a Fradit, a mérkőzést élőben közvetíti az M4 Sport+ (Duna World) és az m4sport.hu. A finálé második meccsét május 26-án, szerdán 17.30-tól rendezik a Kocsis Sándor Sportközpontban.

NŐI NB I
DÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
17.15: MTK–Ferencváros (Tv: M4 Sport+)

Legfrissebb hírek

A Paks már háromszor le tudta győzni az FTC-t a Groupama Arénában – négyszer még senki sem

Labdarúgó NB I
2 órája

Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

Európa-liga
3 órája

A Genk edzője: Felhívtam a srácok figyelmét Varga Barnabásra

Európa-liga
8 órája

„Hiába dominált a Genk..." – a belga sportsajtó szerint nem megérdemelt a Fradi sikere

Európa-liga
9 órája

Robbie Keane: A gólunk után fantasztikusan futballoztunk

Európa-liga
16 órája

„Szinte biztos voltam benne, hogy a kapus elmegy valamelyik irányba” – Varga Barnabás a kihagyott büntetőjéről

Európa-liga
17 órája

Varga Barnabás fejesével Belgiumban aratta első El-alapszakasz-győzelmét a Ferencváros

Európa-liga
17 órája

Így szerzett vezetést Varga Barnabás a Genk ellen – videó

Európa-liga
18 órája
Ezek is érdekelhetik