Az idény legjobbjai az NB I-ben; Bölöni László túlzó igényekkel szembesült

Vágólapra másolva!
2021.05.11. 23:08
A Nemzeti Sport szerdai számából ajánljuk.

A hír, amelyről már hetekkel korábban írtunk, hivatalossá vált: Gazdag Dániel búcsút int a Bp. Honvédnak, és az észak-amerikai labdarúgó-bajnokságban (MLS) szereplő Philadelphia Unionban folytatja pályafutását, óriási összegért, másfél millió euróért (körülbelül 537 millió forintért) cserébe. Tizenegy év után távozik a klubtól – arra kértük a 25 esztendős, hatszoros válogatott játékost idézze fel velünk pályafutása főbb állomásait. Ami a folytatást illeti: Gazdag csütörtökön repül az Egyesült Államokba, két hetet tölt az új klubjánál, utána visszatér a válogatott ausztriai edzőtáborába.

Öt év után nyert Svájci Kupát a Kadetten Schaffhausen, amely a döntőben 22–21-re győzte le a Kriens-Luzernt. A találkozó legeredményesebb játékosa, a győztestől az idény végén az Amicitia Zürichhez távozó 247-szeres válogatott irányító, Császár Gábor nyolc gólt lőtt, míg a csapat másik magyarja, a mindent eldöntő találat szerzője, Bartók Donát négyszer volt eredményes. A válogatottsági rangsorban ötödik Császár örül, hogy Bartók személyében magyar csapattársat kapott év közben. Hogy a spanyol Bidasoa Íruntól érkező 12-szeres válogatott jobbátlövő hogyan érzi magát Schaffhausenben, kiderül összeállításunkból.

A nyílt vízi világ- és Európa-bajnok Rasovszky Kristóf a 25 kilométert ezúttal kihagyja a budapesti kontinensviadalon, noha a legutóbbi, glasgow-i Európa-bajnokságon nyert ezen a távon is – mellette öt kilométeren is, tízen pedig célfotóval maradt le az aranyról. A Balaton ÚK Veszprém sportolója lapunknak elmondta: öt és tíz kilométeren is éremmel szeretne zárni, s mivel élete egyik legjobb formájában érzi magát, bízik benne, hogy mindkét távon a győzelemért fog harcolni. Beszélt arról is, milyen megpróbáltatást jelenthet a Lupa-tó vize, miközben Tokióban egészen más körülmények várnak majd az úszókra.

Legfrissebb hírek

Az ETO nekifut az utolsó akadálynak; Faluvégi Dorottya: A csőd és a sérülés az élsport része

E-újság
9 órája

Robbie Keane: A lényeg, hogy ne kapjunk gólt!; Xabi Alonso: Mi a Real vagyunk, itt nincsenek kifogások

E-újság
2025.08.18. 23:45

40 ezer néző az NB I-ben; Puskás és Szepesi 80 éve együtt debütált

E-újság
2025.08.17. 23:57

Hornyák Zsolt csapata megtréfálta a Ferencvárost; Káprázatos ünnepséget szervezett a Magyar Ökölvívók Szövetsége a Hősök terén

E-újság
2025.08.17. 00:21

Csak egyszer volt 0–0 az FTC–Puskás Akadémia; 100 éves a Magyar Ökölvívók Szövetsége

E-újság
2025.08.16. 00:24

A magyaros Liverpool meccse nyitja az idényt; A Puskás után az Újpestet is meglepné a Kisvárda

E-újság
2025.08.14. 23:16

Lesz-e a Gyulaiból Gyémánt Liga?; Varga Barnabás: Ilyen meccsről álmodtam

E-újság
2025.08.13. 23:56

Visszatért a csúcsatlétika Budapestre!; Az FTC egy lépésre a BL-álomtól

E-újság
2025.08.12. 23:40
Ezek is érdekelhetik