E-sport: Dybala volt a kulcs, az Újpest legyőzte a Kisvárdát

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2020.03.21. 15:05
null
Banai és a Piemonte (Juventus) legyőzte a Jelena által dirigált Real Madridot
Ha már a gyepen nem lehet, az interneten küzdött meg egymással az Újpest FC és a Kisvárda képviseletében Banai Dávid és Jelena Richárd. Utóbbi játékos a Real Madridot, míg a lilák futballistája a Juventusnak megfelelő Piemonte Calciót irányította a FIFA 20-ban – a kétmeccses párharcot 6–2-es összesítéssel Banai nyerte meg.

Az első mérkőzésen a virtuális Eden Hazard góljával szerzett vezetést a Jelena irányította Real, ám Banai gyorsan egyenlített és fordított is Cristiano Ronaldo tizenegyesből szerzett és Paulo Dybala találatával. Habár a Kisvárda játékosa még egyenlített Karim Benzema révén, végül Dybala újabb góljának köszönhetően 3–2-re Banai nyert, így ő várhatta előnyből a visszavágót.

A néhány perces szünet után kezdődött a második felvonás, amelynek első félidejében a virtuális Paulo Dybala kétszer is eredményes volt, a második félidő végén Juan Cuadrado tette fel az i-re a pontot – Banai tehát mind a két meccsen három gólt szerzett, de a visszavágón már nem kapott egyet sem.

A kétszer hatperces félidőkkel játszott meccsek tétje egy óriás pizza és egy üdítő volt, no meg persze lehetőséget adott az unaloműző szórakozásra a kényszerű otthonlét perceiben.

A jövő hét végén várhatóan a Budapest Honvéddal is megküzd az Újpest – a mostanihoz hasonló, virtuális körülmények között.





Legfrissebb hírek

NB I: Kolorcity Kazincbarcika SC–MTK Budapest

Labdarúgó NB I
1 órája

A Paks már háromszor le tudta győzni az FTC-t a Groupama Arénában – négyszer még senki sem

Labdarúgó NB I
6 órája

Gyurkits Gergőt nem teszi görcsössé, hogy gólt kell szereznie

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:08

Kisvárda: Révész csak magyar trénerrel beszélt; információink szerint ők kerültek szóba eddig

Labdarúgó NB I
2025.10.01. 11:53

A válogatott szünet után vasárnapi játéknapon rendezik meg az Újpest–FTC derbit

Labdarúgó NB I
2025.09.30. 16:37

Nem érte meg az októbert Gerliczki Máté Kisvárdán, a 8. forduló után megköszönték a munkáját

Labdarúgó NB I
2025.09.30. 16:06

Előbb-utóbb gondot okozhat a Ferencvárosnak a „magyarszabály” betartása

Labdarúgó NB I
2025.09.30. 11:27

Horváth Dávid a szélsőiről: Csak rajtuk múlik, mire viszik

Labdarúgó NB I
2025.09.29. 07:40
Ezek is érdekelhetik