NB I: Nehéz időszak volt – Petrjak először beszélt klubváltásáról

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.27. 14:38
null
Ivan Petrjak nehéz időszakon van túl (Fotó: Tumbász Hédi)
A 2018–2019-es idényben még a Ferencvárost, a következő kiírásban viszont már a Mol Vidit (új nevén Mol Fehérvárt) erősítő Ivan Petrjak először szólalt meg viharos klubváltása óta.

 

Mint ismert, a Mol Vidi május 17-én jelentette be hivatalos honlapján, hogy megvásárolta a középpályást a Sahtar Donecktől. Ivan Petrjakot azóta meghívta az ukrán válogatottba Andrij Sevcsenko szövetségi kapitány, a futballista pedig az edzőtáborba érkezése után szót ejtett a klubváltása körül kialakult botrányról.

Az elmúlt másfél hónap, amíg a klubváltáson mentem keresztül, nagyon nehéz volt számomra. Végig éreztem a szurkolók negatív megítélését. A fiam születése segített át ezen a stresszes időszakon, sikerült teljesen kiürítenem a fejemet. A válogatottba pozitív érzésekkel érkeztem meg, szeretném megmutatni, hogy segíthetem a csapatot. Amikor nem edzhettem, akkor magamtól készültem, úgyhogy várom már, hogy elkezdődjön a munka a válogatottnál” – idézi a profootball.ua Petrjakot.

Petrjak a Zorja színeiben mutatkozott be az ukrán élvonalban, 2018-ban már a Sahtarral lett bajnok, a 2018–2019-es idényben pedig a Ferencvárossal – az ukrán klub kölcsönjátékosaként – lett aranyérmes. A 25 éves játékos eddig ötször lépett pályára hazája válogatottjában.

Legfrissebb hírek

Tizenöt gólt szerzett a Ferencváros Magyar Kupa-meccsen Szarvaskenden

Labdarúgó NB I
3 órája

Férfi vízilabda Magyar Kupa: 18 gólos sikert aratott a BVSC és a Fradi is

Vízilabda
Tegnap, 20:31

Izraelben folytatja a Ferencvárossal szerződést bontó támadó – hivatalos

Minden más foci
Tegnap, 17:14

Vereség Oslóban, nehéz helyzetből várja a visszavágót a Ferencváros a női BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2025.09.11. 20:56

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Szevikjannak jót tenne, ha elhagyná a Ferencvárost a Barcika örmény hátvédje szerint

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 14:06

CIES-elemzés: bajnok lesz a Ferencváros, a Liverpool és a Real Madrid is

Minden más foci
2025.09.10. 13:02
Ezek is érdekelhetik