Puskás Akadémia: a Vidiből igazoltak szélsőt a felcsútiak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.12. 13:49
null
Komjáti András klubigazgató és Sós Bence (Fotó:pfla.hu)
Fél évig a Puskás Akadémia játékosa lesz Sós Bence, aki nyáron igazolt a Mol Vidi FC-be – tudtuk meg a felcsúti NB I-es labdarúgóklub keddi híréből.

 

A hódmezővásárhelyi születésű, 24 éves szélső – aki a DVSC neveltje, később kölcsönben volt a Mezőkövesd játékosa, nyártól pedig a Mol Vidi FC keretéhez tartozik – fél évre érkezett kölcsönbe a felcsútiakhoz.

„Mivel a Vidiben az ősszel nem kaptam túl sok szerepet, a januári felkészülési időszak után a stáb úgy döntött, hogy a folyamatos játéklehetőség szempontjából jobb, ha kölcsönadnak – idézi a Puskás Akadémia honlapja Sós Bencét. – A Puskás Akadémia ekkor keresett meg, s bár több csapat is érdeklődött utánam, a felcsútiak mellett tettem le a voksomat. A tavaszi első két mérkőzésen mutatott játékuk is jelzi, hogy a PAFC-nál nagyon komoly szakmai munka folyik, s úgy gondoltam, szeretnék ennek részese lenni. Be akarom bizonyítani magamnak, illetve a klubnak: alkalmas vagyok arra, hogy folyamatos játéklehetőséget kapjak az NB I-ben és hozzásegítsem csapatomat céljai eléréséhez.”

Sós Bence mostanáig 49 élvonalbeli mérkőzésen lépett pályára, öt gólt szerzett.

Legfrissebb hírek

Spanyolországba és Belgiumba adja kölcsön egy-egy játékosát az MTK – NS-infó

Labdarúgó NB I
3 órája

Németh András duplázott a Puskás Akadémiában; az Újpest kikapott a horvát rekordbajnoktól

Labdarúgó NB I
4 órája

A CFR több millió euróból, a Paks ingyen igazolható játékosokból építkezik

Európa-liga
7 órája

Öt idény után visszatér a Sepsi OSK-hoz a Nyíregyháza kapusa

Labdarúgó NB I
8 órája

Távozott az Atlético világbajnoka; Bódi Ádám is Tiszakécskén folytatja – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
12 órája

A Debrecen kölcsönvette a Ferencváros kapusát – hivatalos

Labdarúgó NB I
14 órája

Ifjabb Dárdai Pálért nem fizetett a Puskás Akadémia – sajtóhír

Labdarúgó NB I
14 órája

Második felvonás – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 22:58
Ezek is érdekelhetik