NB I: az olasz élvonalból figyelik a felcsúti bombázót!

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2018.11.06. 14:18
null
Hegedűs Jánosra kíváncsiak az olasz megfigyelők (Fotó: <a href="http://www.pfla.hu">pfla.hu</a>)
A Nemzeti Sport Online olasz kollégáktól megtudta, hogy a Serie A-ban szereplő SPAL megfigyelői több mérkőzésen is személyesen nézték meg a Puskás Akadémia U-válogatott védőjét, Hegedűs Jánost, aki az elmúlt hetekben két nagy góllal is fel tudta hívni magára a figyelmet.

„Hegedűs Jánost valóban megnézték a SPAL képviselői, több U-válogatott mérkőzésre és egy bajnokira is elkísértük őket. De nincs ebben semmi meglepő, a megfigyelők folyamatosan járják a pályákat, gyűjtik az információkat” – ismerte el az érdeklődést az NSO megkeresésére a futballistát képviselő ChampSport ÜgynökségnevébenPapp Gábor.

„János játéka nema góljai miattérdekes,hanem mert olykor kifejezetten látványos megoldásokat választ.Persze a Ferencvárosnak és a DVTK-nak lőtt szabadrúgásgóljaikönnyen felkelthetik egy-egy klub érdeklődését. Azonban fontos leszögezni, a scoutok látogatása nem jelenti, hogy ajánlatot is tesznek az adottjátékosért.Tudomásunkszerintmostanáignem történtkapcsolatfelvétel aSPALés aPuskás Akadémia között, és az, hogy a megfigyelésből lesz-e ajánlattétel, annak függvénye, hogy a jó teljesítményt tudja-e állandósítani a futballista” – tette hozzá a játékosügynök.

A 22 éves Hegedűs tavaly februárban szerződött a Haladástól a Puskás Akadémiához, a Transfermarkt adatai alapján a szerződése 2020-ig köti Felcsútra. A PAFC-nál alapembernek számít, 11 bajnokin lépett pályára ebben a szezonban, két gólt és két gólpasszt jegyzett. Góljai korábban nem voltak, de miután októberben 60 méteres szabadrúgásból betalált a Ferencváros kapujába, legutóbb a DVTK ellen is odaállt a labda mögé, és ezúttal 30 méterről lőtt győztes gólt.

Hegedűs gólja a Fradi ellen

Hegedűs-gól a DVTK-nak

Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
17 órája

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
Tegnap, 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Artem Favorov a Puskás Akadémia szerepléséről: Nem lehetünk elégedettek az eredményekkel

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 19:01
Ezek is érdekelhetik