FTC: Paintsil iránt a német élvonalból is érdeklődnek – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.10. 15:44
null
Paintsil már nem az NB I-ben kezdi meg a következő szezont? (Fotó: Tumbász Hédi)
A kickgh.com információi szerint a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Werder Bremen is beszállt a Joseph Painsti játékjogáért folyó küzdelembe.

A Paintsil-saga során korábban már beszámoltunk róla, hogy a 20 éves ghánai játékos távozna a Magyarországról, és az NB I-nél erősebb ligában kezdené meg a következő szezont.

A legkomolyabb kérő továbbra is a belga Genk, azonban a kickgh úgy tudja, az Anderlecht, a Bruges, a Basel és a Werder Bremen az az öt csapat, amely végső hadjáratot indíthat a fiatal támadó iránt.

Az elmúlt hetekben egyébként olyan hírek is napvilágot láttak, miszerint a Köln és a Southampton is szívesen látná soraiban Paintsilt.

Ismerve a Paintsil-ügy előzményeit, nagy kérdés, hogyan áll majd hozzá a Ferencváros a ghánai légiós távozási szándékához. Orosz Pál vezérigazgató ugyanis a télen több interjúban elmondta, hogy Paintsil szerződtetésére a nyáron lejáró kölcsönmegállapodáson túl opciós joga van a Ferencvárosnak, és már jelezték is, hogy véglegesítenék.

Ezzel szemben Ghánában úgy tudják, hogy a Fradi határidőig nem érvényesítette az opciós jogát, s ezért Paintsil kérőinek a Tema Youthszal kell tárgyalniuk.

Az biztosnak látszik, hogy a Fradi kész a végsőkig elmenni igaza érvényesítése érdekében, hiszen már a télen is jogi lépéseket helyezett kilátásba, amikor Paintsil az érvényes kölcsönszerződése ellenére kis híján aláírt a Genkhez. Az FTC a határozott fellépésének köszönhetően az Üllői úton tudta tartani a játékost, aki tavasszal 11 meccsen két góllal és két gólpasszal járult hozzá a bajnoki címért küzdő zöld-fehérek szerepléséhez. Ezek után azon sem lennénk meglepődve, ha az ügy a nyáron végül a nemzetközi szövetség, vagyis a FIFA előtt folytatódna, ha a Fradinál úgy gondolják, hogy az opciós joguk nagyon is érvényben van, és érvényesíteni is kívánják azt.

Joseph Paintsilt a Ferencvárosban kölcsönben szerepelve 25 meccsen tíz gólt és hét gólpasszt jegyzett az NB I legutóbbi idényében.

Legfrissebb hírek

Vereség Oslóban, nehéz helyzetből várja a visszavágót a Ferencváros a női BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2 órája

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 18:01

Szevikjannak jót tenne, ha elhagyná a Ferencvárost a Barcika örmény hátvédje szerint

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:06

CIES-elemzés: bajnok lesz a Ferencváros, a Liverpool és a Real Madrid is

Minden más foci
Tegnap, 13:02

A Fraditól távozó nigériai szélső a török másodosztályban folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:48

Lengyelországban folytatja a Ferencváros mellőzött szélsője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 20:24

Nagy Gergő elmondta, mit vár majd a Fradi–Volántól az ICEHL-ben

Jégkorong
2025.09.08. 14:44

Svéd ellenféllel teljes az FTC csoportja a férfi kézi El-ben

Kézilabda
2025.09.08. 10:00
Ezek is érdekelhetik