Újpest: Mit vétettem? Mi rosszat tettem? – Simon Krisztián

– Megfordult a fejében, hogy köszöni szépen, ennyi volt, és befejezi a pályafutását?
– Érdekes, de nem, egyszer sem – mondta a Nemzeti Sportnak Simon Krisztián, az Újpest FC 26 esztendős szélsője, akinek március 17-én, a Paksi FC elleni (0–0) bajnokin pályafutása során harmadszor szakadt el a térdszalagja. Először 2015. november elsején, még az 1860 München légiósaként, majd a rehabilitációs időszak közben, 2016. március 18-án újra, ugyancsak a jobb térdében. Másfél héttel ezelőtt pedig a bal térde sérült meg. – Végig az járt a fejemben, hogy nem adhatom fel. Eszembe sem jutott, hogy abbahagyom, mert a futball a mindenem, akkor vagyok boldog, ha játszom, minden e körül forog az életemben. Az viszont megfordult a fejemben, hogy ez a szörnyűség vajon miért velem történik. Mit vétettem? Mi rosszat tettem?

– Nagyon ritka, hogy valakinek háromszor is elszakad a térdszalagja. Nem lehet, hogy genetikai oka van az újabb sérülésnek?
– Nem hiszem. Semmi előjele sem volt annak, hogy újra kidőlök a sorból. Az izomzatom rendben volt, visszatértem a pályára két térdszalagszakadás után, egyre jobb formában éreztem magam, erre újra megtörtént a baj. Teljesen ártalmatlan szituáció áldozatává váltam Pakson is: annyit érzékeltem a periférikus látásommal, hogy Kecskés Tamás becsúszik, majd a bokám úgy fordult ki, hogy a térdemet is „elvitte”. Akkora erőhatás érte a lábamat, hogy nem bírta. Egyből éreztem, nagy a baj, mert újra hallottam azt az átkozott reccsenést, amelyet a korábbi sérüléseimnél… Már szombat estére bevizesedett a térdem, lélekben próbáltam felkészülni a legrosszabbra. Hétfőn az MRI-vizsgálat után biztossá vált, a legrosszabb forgatókönyv valósul meg. De szerencse a szerencsétlenségben, hogy ezúttal sem sérült meg az oldalszalag és a porc, „csak” a keresztszalag szakadt el.

– Lelkileg hogyan dolgozza fel, hogy újabb hat-nyolc hónapos kihagyás következik?
– Rengeteg üzenetet kaptam, sokan támogatnak, ez erőt ad. A barátnőm kijött velem Belgiumba, ahol műtöttek, végig mellettem áll, támaszt nyújt. A sok jólelkű mondat nélkül nem is tudnék újra nekirugaszkodni a rehabilitációnak. Segítség, hogy – sajnos – már „rutinos” vagyok, tudom, mi vár rám. Igyekszem pozitív maradni, és előre tekintek – ugyanakkor de jó lenne a Ferencváros ellen a társakkal készülni!

– Kimegy a szombati derbire?
– Nem tudom, hogyan reagál a lábam a beavatkozásra, ezzel a sérüléssel időnként láz is jár. Szóval még sok a kérdőjel, de nagyszerű lenne a Megyeri úton szurkolni. Az Újpest fizioterapeutáival a héten egyeztetek, megbeszéljük, hogyan építjük fel a rehabilitációs programot. Szerencsére már elviselhetővé vált a fájdalom a lábamban, senkinek sem kívánom, hogy olyan kínokat éljen át, mint én a műtét utáni napokban. Nem számolgatok, nem nézegetem még, hogy mikor térhetnék vissza a pályára, csak az érdekel, hogy minél hamarabb tökéletes állapotba kerüljek. Újra nekirugaszkodom, és újra visszatérek! Harmadszor is…