Genk: „Megegyeztek Paintsil csapatával, kompenzálnák a Fradit, de...”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.15. 19:07
null
„A Ferencváros nem hajlandó tárgyalni” (Fotó: Török Attila)
A belga Het Nieuwsblad sportrovatának újságírója Guillaume Maebe lapunknak arról beszélt, hogy információik szerint a Genk már mindenben megegyezett Joseph Paintsilről a Tema Youth csapatával, és a belga együttes a játékost kölcsönben foglalkoztató Ferencvárost is hajlandó lenne kárpótolni, de a zöld-fehérek erről hallani sem akarnak.

 

„Úgy tudjuk, a Genk már mindenben megegyezett a Tema Youth-szal Joseph Paintsil szerződtetéséről – mondta lapunknak Guillaume Maebe, a belga Het Nieuwsblad sportrovatának újságírója. – Az egyetlen bökkenő, hogy a belga klubnak a Ferencvárossal is egyezségre kellene jutnia, de a Fradi tárgyalni sem hajlandó a légiós elengedéséről. Pedig a Genk némi kompenzációs összeget is fizetne a zöld-fehéreknek, ha már a télen lemondanának a középpályásról (erősítette meg a korábbi értesüléseket – a szerk.). Nem tudom, mennyi pénzt ajánlottak, de ez sem lendítette előre az üzletet. A Genk akkor sem adja fel, ha télen nem tudja megszerezni a futballistát, nyáron vélhetően ismét megpróbálja.”

 

Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
7 órája

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
8 órája

Szevikjannak jót tenne, ha elhagyná a Ferencvárost a Barcika örmény hátvédje szerint

Labdarúgó NB I
12 órája

CIES-elemzés: bajnok lesz a Ferencváros, a Liverpool és a Real Madrid is

Minden más foci
13 órája

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
14 órája

A Fraditól távozó nigériai szélső a török másodosztályban folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
16 órája

Lengyelországban folytatja a Ferencváros mellőzött szélsője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 20:24

Nagy Gergő elmondta, mit vár majd a Fradi–Volántól az ICEHL-ben

Jégkorong
2025.09.08. 14:44
Ezek is érdekelhetik