DVTK: csütörtökön elköszönt az FTC korábbi brazil légiósa

Vágólapra másolva!
2017.10.19. 15:04
null
Leonardo a csütörtök délelőtti edzés után elköszönt a DVTK-tól (Fotó: dvtk.eu)
Csütörtökön a délelőtti edzés után elköszönt a labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK-tól a Ferencváros korábbi brazil futballistája, Leonardo, aki kedd óta látogatta a csapat edzéseit – adta hírül a diósgyőri klub.

A 34 éves brazil középpályás játszott korábban többek között az Ajaxban, a Feyenoordban és a Salzburgban is, utóbbitól érkezett 2013 tavaszán a Fradihoz. A zöld-fehéreknél másfél szezont húzott le, az NB I-ben 23 mérkőzésen hét gólt szerzett és hat gólpasszt jegyzett.

„Korábban jókat hallottam Leonardóról, ésén is kíváncsi voltam rá a saját szememmel, ezért bólintottam rá, amikor edzéslehetőséget kért Diósgyőrben – mondta elBódog Tamásszakmai igazgató a dvttk.eu-nak. – Az elmúlt napokban igazolta jó hírét, amennyiben úgy alakul, hogy a posztján erősítésre lesz szükségünk, akkor tudjuk, kihez forduljunk.”

Legfrissebb hírek

Szevikjannak jót tenne, ha elhagyná a Ferencvárost a Barcika örmény hátvédje szerint

Labdarúgó NB I
1 órája

CIES-elemzés: bajnok lesz a Ferencváros, a Liverpool és a Real Madrid is

Minden más foci
2 órája

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
3 órája

A Fraditól távozó nigériai szélső a török másodosztályban folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
6 órája

Lengyelországban folytatja a Ferencváros mellőzött szélsője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 20:24

Nagy Gergő elmondta, mit vár majd a Fradi–Volántól az ICEHL-ben

Jégkorong
2025.09.08. 14:44

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49
Ezek is érdekelhetik