Újpest: az UTE nem járul hozzá a címer megváltoztatásához

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.27. 18:57
Az Újpesti Torna Egylet közleményben jelezte, hogy nem járul hozzá az Újpest FC címerének megváltoztatásához, s azt is kijelentette, hogy a futballklub az engedélye nélkül ezt jogszerűen nem is teheti meg.

„A 132 éves nagy múltú Újpesti Torna Egylet fontosnak tartja, hogy a múltat tisztelve, a hagyományokat megőrizve kell tovább haladni az úton – áll a közleményben. – A jelenlegi címerben látható az alapítás éve, az alapító egyesület neve, ami az új címerekből teljesen kimaradt.” a közleményben. – A jelenlegi címerben látható az alapítás éve, az alapító egyesület neve, ami az új címerekből teljesen kimaradt.”

Hangsúlyozták, elhatárolódnak Roderick Duchatelet tulajdonos és Gyarmati Eszter ügyvezető igazgató címerújító akciójától, hiszen a jelenlegi embléma meglátásuk szerint tökéletesen jelképezi a klub gyökereit, illetve az Épség, Erő, Egyetértés jelszavak folytonosságát.

„Szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy az Újpesti Torna Egylet hozzájárulása nélkül az Újpest FC címerét jogszerűen nem lehet megváltoztatni” – írták a közleményben.

Legfrissebb hírek

Jégkorong Erste Liga: két-két meccsre tiltották el Szalmát és Mozert

Jégkorong
2025.09.28. 15:41

Nyakunkon az Erste Liga, összegyűltek a csapatok képviselői

Jégkorong
2025.09.09. 16:35

A pályán kívüli nyugodt élete jó hatással van Rajna Miklósra

Jégkorong
2025.08.25. 08:01

Erste Liga: távozott Újpestről az előző idény felfedezettje

Jégkorong
2025.08.04. 12:42

Erste Liga: Keegan Dansereau újabb egy évig Újpesten marad – hivatalos

Jégkorong
2025.06.25. 21:01

Erste Liga: a döntőt telibe találtuk, de a tabella közepe szerzett meglepetéseket

Jégkorong
2025.06.21. 11:38

Erste Liga: Kovács Alex egy évvel hosszabbít Újpesten

Jégkorong
2025.06.20. 16:54

Ünneplés: egész napos programsorozat a 140 éves UTE tiszteletére

Egyéb egyéni
2025.06.14. 14:15
Ezek is érdekelhetik