NS: Mentális gondok Újpesten; Gyurta Gergely csalódott – hétfő

Vágólapra másolva!
2016.11.06. 23:33
A Nemzeti Sport hétfői számából ajánljuk:

♦ A lila-fehérek sorozatban hatodszor játszottak döntetlent, ami azért is bosszantja az edzőt, mert szerinte jó játékot nyújt csapata, és a játékosok erőnlétileg is rendben vannak – valami mégis hibádzik. Nebojsa Vignjevics szerint mentális problémák vannak a csapatnál. A demoralizáló ikszekről Borbola Bence faggatta a szakembert.

♦ Az andorrai labdarúgók a durva belépőktől sem riadnak vissza, ám a magyar keret tagjai a gyengébb eredmények ellenére sem becsülik le az ellenfelet, Telkiben ezúttal is alaposan felkészülnek – legalábbis ezt látta Borbola Bence a vb-selejtezőre hangoló válogatott edzőtáborában.

♦ A sikeres szezon után most az állatorvosi diploma megszerzésére koncentrál Baji Balázs, akinek 2016-ban nemcsak a pályán, hanem a magánéletben is volt minek örülnie. Az évére tízből kilencest adna, egyedül az olimpiai szereplés nem alakult úgy, ahogy tervezte. Vincze Szabolcs interjúja.

♦ A világ- és Európa-bajnok vízilabdázó, Takács Orsolya nehezen dolgozta fel az olimpiai érem elvesztését, de amint arról Rác Benedek Balázsnak beszélt, már eljutott arra a pontra, amikor képes új motivációt találni. A következő olimpiáig már nem gondolkozik, de a jövő évi budapesti világbajnokságon még szeretne szép eredményt elérni.

Gyurta Gergely úgy érzi, feleslegesen küzdött, s nem érti, Hargitay András szövetségi kapitány miért nem őt nevezi 400 vegyesen a decemberi rövid pályás világbajnokságra. Az elkeseredett úszóval Kovács Erika készített interjút, sőt a testvéréért kiálló Gyurta Dánielt és Gergely edzőjét, Virth Balázst is megszólaltatta.

♦ Nosztalgikus mellékletünk, a Népsport tartalmából: Orth és Schlosser együtt is fantasztikus; Gillemot Ferenc, a sport polihisztora; Negyedszázada HIV-fertőzött Magic Johnson; November 7. – Lenin a hegyen. Nebojsa Vignjevics szerint mentális problémák vannak a csapatnál. A demoralizáló ikszekről Borbola Bence faggatta a szakembert.

♦ Az andorrai labdarúgók a durva belépőktől sem riadnak vissza, ám a magyar keret tagjai a gyengébb eredmények ellenére sem becsülik le az ellenfelet, Telkiben ezúttal is alaposan felkészülnek – legalábbis ezt látta Borbola Bence a vb-selejtezőre hangoló válogatott edzőtáborában.

♦ A sikeres szezon után most az állatorvosi diploma megszerzésére koncentrál Baji Balázs, akinek 2016-ban nemcsak a pályán, hanem a magánéletben is volt minek örülnie. Az évére tízből kilencest adna, egyedül az olimpiai szereplés nem alakult úgy, ahogy tervezte. Vincze Szabolcs interjúja.

♦ A világ- és Európa-bajnok vízilabdázó, Takács Orsolya nehezen dolgozta fel az olimpiai érem elvesztését, de amint arról Rác Benedek Balázsnak beszélt, már eljutott arra a pontra, amikor képes új motivációt találni. A következő olimpiáig már nem gondolkozik, de a jövő évi budapesti világbajnokságon még szeretne szép eredményt elérni.

Gyurta Gergely úgy érzi, feleslegesen küzdött, s nem érti, Hargitay András szövetségi kapitány miért nem őt nevezi 400 vegyesen a decemberi rövid pályás világbajnokságra. Az elkeseredett úszóval Kovács Erika készített interjút, sőt a testvéréért kiálló Gyurta Dánielt és Gergely edzőjét, Virth Balázst is megszólaltatta.

♦ Nosztalgikus mellékletünk, a Népsport tartalmából: Orth és Schlosser együtt is fantasztikus; Gillemot Ferenc, a sport polihisztora; Negyedszázada HIV-fertőzött Magic Johnson; November 7. – Lenin a hegyen.

Legfrissebb hírek

Az MK-győztes Paks is a jövő héten kezdi meg a nyári felkészülést

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 13:50

Jövő héten kezdi a felkészülést az NB I-be visszajutó Kisvárda

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 12:19

Önbizalom és győzelmek nélkül nem ment Kecskeméten

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 10:11

A kazincbarcikai Lucas Marcolini újra beleszeretett a futballba

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 09:50

Lemondott Valdas Dambrauskas, a Diósgyőr vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2025.06.12. 14:42

NB II: Gera Zoltán marad a Kecskemét vezetőedzője, az azonnali visszajutás a cél

Labdarúgó NB II
2025.06.12. 11:24

Nagy Zsombor távozik az MTK-tól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.12. 11:04

NB II: távozik Csákvárról a gólkirály – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.06.12. 09:43
Ezek is érdekelhetik