Női futball: a válogatott támadó az Egyesült Államokban folytatja

Vágólapra másolva!
2016.07.29. 08:01
A női labdarúgó NB I-ben legutóbb ezüstérmet szerző MTK magyar válogatott támadója, Kaján Zsanett az Egyesült Államokban folytatja a pályafutását – adta hírül csütörtökön az MTK hivatalos Facebook-oldala.

A 18 esztendős játékos a St. John’s Red Storm csapatához igazolt, amely az egyetemi bajnokság legmagasabb szintjének számító divízió 1-es bajnokságban szerepel. Kaján négyéves szerződést írt alá a tengerentúlon, és ameddig folytatja a tanulmányait, élvezheti ennek a bajnoki osztálynak a légkörét.St. John’s Red Storm csapatához igazolt, amely az egyetemi bajnokság legmagasabb szintjének számító divízió 1-es bajnokságban szerepel. Kaján négyéves szerződést írt alá a tengerentúlon, és ameddig folytatja a tanulmányait, élvezheti ennek a bajnoki osztálynak a légkörét.

„Bízom benne, hogy hamar befogadnak. Az első tapasztalatom nagyon jó, nagyon profi körülmények között készülhetünk, mindent, ami a jó teljesítményhez kell, biztosítanak majd számomra” – mondta Kaján Zsanett, akinek az álma vált valóra azzal, hogy az Egyesült Államokba szerződhetett.

„Csak magammal szemben vannak elvárásaim. A lehető leghamarabb szeretném maximálisan elsajátítani a nyelvet és zökkenőmentesen elvégezni az egyetemet. A labdarúgás terén szeretnék a lehető legtöbbet fejlődni, hogy rövid időn belül profi ligás csapathoz szerződhessek. Tisztában vagyok vele, hogy az elején nagyon nehéz lesz megszoknom a körülményeket, a család, a barátok hiányát, így fontos lesz a kitartás, és hogy túl tudjak lendülni a honvágyon és a hullámvölgyeken” – tette hozzá a játékos.

Kaján az előző szezonban minden sorozatot figyelembe véve 24 mérkőzésen 18 góllal segítette az MTK-t, amelyet két évig erősített.

Legfrissebb hírek

Kiütéses győzelmet aratott az FTC, az MTK és a Puskás Akadémia is a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 19:41

Női NB I: sima ferencvárosi siker az elhalasztott meccsen

Labdarúgó NB I
2025.09.24. 16:11

Három hónappal a kinevezése után távozott a Magyar Kupa-győztes edzője

Labdarúgó NB I
2025.09.23. 14:45

Összeesett a meccs közben az amerikai női válogatott futballista

Minden más foci
2025.09.15. 08:43

Női NB I: a Ferencváros nyolcgólos meccsen győzött az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
2025.09.14. 16:18

Női labdarúgó NB I: már az MTK sem hibátlan

Labdarúgó NB I
2025.09.13. 20:50

Vereség Oslóban, nehéz helyzetből várja a visszavágót a Ferencváros a női BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2025.09.11. 20:56

Már a 16 között megismétlődik a bajnoki bronzcsata a női Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.09.09. 15:17
Ezek is érdekelhetik