FTC: „Adjatok egy esélyt” – Doll videón üzent a szurkolóknak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.27. 12:15
A Bajnokok Ligája-selejtezőben az albán Partizani Tiranával szemben alulmaradó Ferencváros vezetőedzője, Thomas Doll videón üzent a szurkolóknak a BL-búcsú után. A német szakember ismét elnézést kért a drukkerektől, egyúttal arra kéri a szimpatizánsokat, hogy adjanak egy esélyt csapatnak, és látogassanak ki minél többen a Diósgyőr elleni hazai bajnokira.

„A Ferencváros edzője vagyok, és szeretnék néhány szót mondani arról, hogy mi történt a BL-selejtezőben. Nem tudunk mást tenni, mint elnézést kérni a Bajnokok Ligája selejtezőjében mutatott teljesítményünkért. Tudjuk, hogy nem csinálhatjuk vissza a történteket, ezt mondtam múlt héten a játékosoknak is. Az egyedüli, amit tehetünk, a szurkolók szívének és bizalmának a visszanyerése. Ehhez szükségünk van a támogatásra” – kezdte Doll a fradi.hu-nak adott videonyilatkozatát.„A Ferencváros edzője vagyok, és szeretnék néhány szót mondani arról, hogy mi történt a BL-selejtezőben. Nem tudunk mást tenni, mint elnézést kérni a Bajnokok Ligája selejtezőjében mutatott teljesítményünkért. Tudjuk, hogy nem csinálhatjuk vissza a történteket, ezt mondtam múlt héten a játékosoknak is. Az egyedüli, amit tehetünk, a szurkolók szívének és bizalmának a visszanyerése. Ehhez szükségünk van a támogatásra” – kezdte Doll a fradi.hu-nak adott videonyilatkozatát.

„Mindent meg akarunk tenni, hogy a legutóbbihoz hasonlóan egy igazán jó szezont fussunk, hogy közös sikereket élhessünk meg. Ahogy mondtam, nem tudjuk visszacsinálni, ami történt, de szükségünk van a támogatásotokra. A hétvégén nagyon fontos mérkőzést játszunk a Diósgyőr ellen. A csapat edzőjeként nagy öröm volna a számomra, ha adnátok nekünk egy esélyt, hogy jóvátehessük a hibánkat. Mindezzel együtt, nagyon örülnénk, ha szombaton kilátogatnátok a Groupama Arénába, és támogatnátok bennünket, hogy együtt talán egy kicsit elfelejthessük, ami a múlt héten történt. A csapat edzőjeként ez óriási örömmel töltene el. Hajrá, Ferencváros!” – zárta mondandóját a német szakember.

A Ferencváros szombat 20.30 órától fogadja a hozzá hasonlóan hatpontos DVTK-t a labdarúgó NB I harmadik fordulójában. Ez lesz a Fradi első hazai meccse a Bajnokok Ligájából történt kiesést követően.

A FRADIMÉDIA FELVÉTELE

NB I 2016–2017, 3. FORDULÓ
JÚLIUS 30., SZOMBAT HELYSZÍN
18.00: Haladás–Honvéd Sopron, Soproni Városi Stadion
18.00: Újpest–Paks (Tv: M4 Sport)
Budapest, Illovszky-stadion
20.30: Ferencváros–DVTK (Tv: M4 Sport) Budapest, Groupama Aréna
JÚLIUS 31., VASÁRNAP
18.00: DVSC-Teva–Gyirmót FC Győr (Tv: M4 Sport) Debrecen, Nagyerdei Stadion
18.00: MTK–Mezőkövesd Dunaújváros, Dunaújvárosi Stadion
18.00: Videoton–Vasas
Felcsút, Pancho Aréna
Legfrissebb hírek

A Paks már háromszor le tudta győzni az FTC-t a Groupama Arénában – négyszer még senki sem

Labdarúgó NB I
3 órája

Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

Európa-liga
4 órája

A Genk edzője: Felhívtam a srácok figyelmét Varga Barnabásra

Európa-liga
9 órája

„Hiába dominált a Genk..." – a belga sportsajtó szerint nem megérdemelt a Fradi sikere

Európa-liga
10 órája

Robbie Keane: A gólunk után fantasztikusan futballoztunk

Európa-liga
18 órája

„Szinte biztos voltam benne, hogy a kapus elmegy valamelyik irányba” – Varga Barnabás a kihagyott büntetőjéről

Európa-liga
18 órája

Varga Barnabás fejesével Belgiumban aratta első El-alapszakasz-győzelmét a Ferencváros

Európa-liga
19 órája

Így szerzett vezetést Varga Barnabás a Genk ellen – videó

Európa-liga
20 órája
Ezek is érdekelhetik