NB I: nehezen aludt el a kapus az FTC elleni mérkőzés előtt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.12.12. 09:14
Székely György, a labdarúgó NB I-ben szereplő Paks kapusa elismerte, nehezen aludt el az FTC elleni, 5–0-s vereséggel végződő mérkőzés előtt, miután megtudta, a listavezető zöld-fehérek ellen debütálhat az élvonalban.

„Nagyon örültem annak, hogy lehetőséget kaptam a mestertől, ráadásul egy ilyen csapat ellen, mint a Ferencváros – mondta Székely a paksifc.hu-nak. – Ugyanakkor tényleg kettős érzelmeim vannak, hiszen nem úgy alakult a meccs, ahogy szerettük volna. A szerdai, Honvéd elleni meccs után tudtam meg, hogy én kezdek. Hogy tudtam-e aludni előtte? Nehezen, de igen.”Székely a paksifc.hu-nak. – Ugyanakkor tényleg kettős érzelmeim vannak, hiszen nem úgy alakult a meccs, ahogy szerettük volna. A szerdai, Honvéd elleni meccs után tudtam meg, hogy én kezdek. Hogy tudtam-e aludni előtte? Nehezen, de igen.”

„Soha még ennyire nem izgultam meccs előtt, mint most, de ez érthető, hiszen pályafutásom egyik mérföldkövéhez érkeztem. Ez a drukk egészen a bemelegítésig tartott, majd lenyugodtam, és maximálisan arra koncentráltam, hogy száz százalékot nyújtsak.”

A paksiak kapusa most már a Videoton elleni, szombati összecsapásra koncentrál.

„Ha az ősz utolsó mérkőzésén sikerülne győzelmet aratnunk, akkor nagy lépést tennénk annak érdekében, hogy tavasszal is sikerüljön a jelenlegi második helyünket megtartani. Mi szeretnénk elhozni mindhárom pontot, mivel szeretnénk elfelejtetni a szurkolóinkkal a Fradi elleni vereségünket.”

„Ez nem lesz könnyű, hiszen Magyarország egyik topcsapatához látogatunk el. Ráadásul búcsúztatják a stadionjukat, ami számukra plusz motivációt jelenthet, bizonyára nem vereséggel akarnak elköszönni a régi sikereik helyszínétől. Ugyanakkor mi már több alkalommal is bizonyítottuk, hogy nem ijedünk meg a saját árnyékunktól, és képesek vagyunk bravúrokra is. Miért ne jöhetne most szombaton a következő?”

19. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés Játékvezető
December 12., szombat
15.30 Vasas–Honvéd
Németh Ádám
15.30
Haladás–Puskás AkadémiaSzilasi Szabolcs
15.30 DVTK–BékéscsabaErdős József
15.30 Videoton–PaksAndó-Szabó Sándor
15.30 DVSC–MTK (Tv: M4 Sport)Farkas Ádám
19.30FTC–Újpest (Tv: M4 Sport)Kassai Viktor
A bajnokság állását itt tekintheti meg!
Legfrissebb hírek

A Ferencváros súlyos vereséget szenvedett a Benfica vendégeként az El-ben

Kézilabda
12 órája

„Nekem a Fradi volt a Barcelona” – de most már Csíkszeredában alkotna maradandót

Légiósok
19 órája

„A Porto ellen már megmutattuk” – nem tartanak a Fraditól a botladozó salzburgiak

Európa-liga
23 órája

Európa-liga-újonc játékvezető fújja a sípot a Ferencváros salzburgi mérkőzésén

Európa-liga
Tegnap, 11:11

Klujber Katrin: Nehéz egy világverseny úgy, hogy alig tudsz edzeni

Kézilabda
Tegnap, 9:52

Gróf Dávid tette elhomályosította a derbit

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:38

Lökéshullámok – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.10.20. 23:44

Gróf Dávid videóban is elnézést kért a vasárnapi derbin ellökött labdaszedőtől

Labdarúgó NB I
2025.10.20. 12:24
Ezek is érdekelhetik