NB I: „Senkitől sincs félnivalónk” – Bekő a Fradi elleni meccsről

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.23. 17:52
A labdarúgó NB I 13. fordulójában a legutóbbi három hazai mérkőzésén hét pontot gyűjtő Diósgyőr a listavezető Ferencvárost fogadja. A DVTK vezetőedzője, Bekő Balázs úgy véli, csapata képes megszakítani a Fradi veretlenségi sorozatát, míg a zöld-fehéreket irányító Thomas Doll szerint győztesen jönnek ki a párharcból, ha minden játékosa a legjobbját nyújtja.



„Azt várom, hogy ugyanazzal az agresszivitással és küzdőszellemmel lépjünk pályára, mint a Vasas ellen. A legutóbbi mérkőzésen jól őriztük az ellenfél játékosait, jól zártuk a területet, és fontos, hogy most se engedjük kibontakozni riválisunkat. A jelenlegi legjobb formában lévő magyar együttes érkezik hozzánk, de hazai pályán nekünk nincs félnivalónk senkitől. A tizenkettedik játékosunkkal, a csodálatos közönségünkkel együtt képesek vagyunk megszakítani a Ferencváros veretlenségi sorozatát. A futball a szurkolókért van, egy remek meccsen jó játékkal szeretnénk maximálisan kiszolgálni őket, és velük együtt gyűjteni be a három pontot” – mondta Bekő Balázs a DVTK hivatalos honlapjának.

„A bajnoki veretlenségi szériánk éppen az után indult, hogy egy évvel ezelőtt vereséget szenvedtünk a Diósgyőr otthonában. Mindent megteszünk, hogy a mostani remek sorozatunkat folytassuk, és ezúttal mi szerezzük meg a három pontot. A DVTK erős együttes, remek labdarúgói vannak, ezért minden tudásunkra szükség lesz. Ha a játékosaim közül mindenki képességei maximumát adja, és elejétől végig koncentráltan futballozik, akkor mi jövünk majd ki győztesen a párharcból. Kemény találkozóra készülünk, de ezúttal is nyerni akarunk!” – nyilatkozta Thomas Doll a fradi.hu-nak.

A Diósgyőr és a Ferencváros összecsapása szombat 17.30 órakor kezdődik. A mérkőzést az M4 élőben közvetíti.

13. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés
Játékvezető
Október 24., szombat
15.30 Puskás Akadémia–DVSC (Tv: M4)
Andó-Szabó Sándor
17.30 Békéscsaba–PaksBerke Balázs
17.30 Haladás–VideotonKassai Viktor
17.30 MTK–Honvéd
Vad II István
17.30 Újpest–VasasErdős József
17.30 DVTK–Ferencváros (Tv: M4)Szabó Zsolt
Legfrissebb hírek

„Én nem a második, hanem az első évemben nyerek” – Keane beszédében a Tottenham edzőjéről emlékezett meg

Labdarúgó NB I
15 órája

A The New Saints vagy a Buducsnoszt jöhet kezdésnek– mutatjuk a Ferencváros lehetséges BL-ellenfeleit

Bajnokok Ligája
16 órája

Robbie Keane „elázott”, pezsgőfürdőt kapott a Fradi játékosaitól

Labdarúgó NB I
22 órája

Így vette át a Ferencváros a bajnoki serleget a pesti éjszakában – videó

Labdarúgó NB I
22 órája

A bizalom ereje – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
Tegnap, 0:01

Dibusz Dénes: Az idénnyel nem lehetünk elégedettek, de a bajnoki címnek örülünk

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 22:36

A Puskás Akadémia fordulatos mérkőzésen megverte a DVTK-t, de a bajnoki címről lemaradt

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 21:58

Véget ért az ETO tavaszi veretlensége, győri győzelmével bajnok a Ferencváros!

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 21:55
Ezek is érdekelhetik