„Három-négy hete jelentkezett először a fájdalom, de mivel tűrhető volt, ugyanúgy edzettem és játszottam. Aztán a békéscsabai meccs után már annyira fájt, hogy nem bírtam tovább. Jártam több orvosnál is, volt aki sérvre, akadt aki hasfalhúzódásra gyanakodott. Ezért inkább a héten kiutaztam Münchenbe Fehér Józsefhez, az MRI-vizsgálat megállapította, hogy a csípőm eltolódott, s ezáltal nyomás nehezedett a hasfalamra, ezért alakult ki a csípő, feszítő érzés” – mondta Ugrai a haladas.hu-nak.
„Itt akupunktúrával, lézeres és mágneses kezeléssel gyógyítanak, és már most jobban érzem magam. A tervek szerint pénteken vagy szombaton immáron teljesen egészségesen hazautazhatok. Fehér József ugyanis azt mondta, miután gyulladás van a szervezetemben, azt kell meggyógyítani, ha ez megszűnik, mehetek is haza Szombathelyre. Vagyis jövő héten már a csapattal edzhetek” – tette hozzá a támadó.