NB I: olyat mondtak Király Gábornak, amit talán még soha

Vágólapra másolva!
2015.07.27. 16:52
„Úgy véd, mint egy földönkívüli” – Jakab Csaba, a Haladás kapusedzője mondta ezt az Angliából hazatérő Király Gábornak az NB I-es labdarúgócsapat honlapja szerint.

„Nem csak a Videoton, hanem már a Fradi ellen is nagyon jól védett Király Gábor – idézi a haladas.hu Jakab Csabát két nappal a Székesfehérváron aratott 1–0-s győzelem után. – Szombaton a Videoton-játékosokon lehetett látni, egyszerűen nem hisznek a szemüknek. Az első félidőben Oliveira és Koltai lövését óriási bravúrral hárította Király, ami azért is fontos volt, mert kapott gól nélkül mehettünk az öltözőbe. A másodikban pedig a két becsúszását emelném ki. Senkit sem megbántva: ő egy más dimenzió, más szintet képvisel. Mondtam is neki: úgy véd, mint egy földönkívüli. Most, hogy Halmosi Péter sérült, ő a vezér az öltözőben, mindenki hallgat rá. Az edzéseken természetesen mindent elvégez, sőt gyakran pluszgyakorlatokat kér tőlem. Szerencsés vagyok, hogy vele dolgozhatok.”

Legfrissebb hírek

Király Gábor emléke: Óriási élmény karácsonykor telt ház előtt futballozni!

Angol labdarúgás
2024.12.27. 08:52

Kispályás futballtornán emlékeztek Fehér Miklósra

Magyar válogatott
2024.12.21. 16:58

NB I: Eb-szereplő is jött a piaczárás után; változások Fehérváron és az FTC-nél

Labdarúgó NB I
2024.09.15. 16:35

Wingo, Andzulasz és Petkovics is megtalálta új csapatát

Labdarúgó NB I
2024.07.20. 10:19

Király Gábor elárulta, milyen kapusként odaállni egy büntetőhöz

Foci Eb 2024
2024.07.09. 11:52

Ciprusra igazolt a Puskás Akadémiától távozó középpályás – hivatalos

Labdarúgó NB I
2024.07.09. 06:33

Albán válogatottat is megjáró játékossal erősített az ETO

Labdarúgó NB I
2024.07.08. 19:35

Mégsem érkezik a 26 éves angol középpályás a Fehérvárhoz – hivatalos

Labdarúgó NB I
2024.07.03. 09:32
Ezek is érdekelhetik