Magyar Kupa: szerdán is lehet jegyet venni a döntőre

Vágólapra másolva!
2015.05.19. 19:10
A Ferencváros labdarúgócsapata hivatalos honlapján, a fradi.hu-n közölte, hogy a Videoton elleni szerdai Magyar Kupa-döntőre a meccs napján is lehet még jegyet vásárolni az Üllői úti stadion jegypénztáraiban és az interneten is.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy kilencezer jegyet már korábban eladtak a szerdai Ferencváros–Videoton Magyar Kupa-döntőre. A fővárosi klub tájékoztatása szerint még vannak eladó belépők, amelyeket online és személyesen is meg lehet váltani még a mérkőzés napján is 10 és 18 óra között, illetve, amíg a készlet tart – teszi hozzá a fradi.hu.fradi.hu.

„Szurkolóink a B1-B3 és a C1-C6 szektorokba vásárolhatnak belépőket Fradi-kártyával – online és személyesen egyaránt” – írja a Ferencváros hivatalos honlapja.

A Ferencváros–Videoton kupadöntő szerdán 20 órakor kezdődik az Üllői úton.

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) saját közleménye azzal egészíti ki a fentieket, hogy már 12 ezer jegy elkelt. Az MLSZ) azt kérte a szurkolóktól, ha lehet, időben váltsák meg belépőjüket a találkozóra, amely előtt 15 órától az Amatőr Kupa fináléját is megtekinthetik. A jegyekhez szurkolói kártyával lehet hozzájutni az MLSZ vagy a klubok honlapján keresztül, illetve a Ticket Express irodáiban.

 

Legfrissebb hírek

Szektorbezárással és pénzbírsággal büntette az FTC-t az UEFA

Bajnokok Ligája
13 órája

FTC: „Lesznek kompromisszumok” – fejlemények Abu Fani átigazolási ügyében

Labdarúgó NB I
19 órája

Robbie Keane: Az ellenfél már elhiszi, hogy továbbjutott, és ez reményt ad

Bajnokok Ligája
Tegnap, 8:09

Egy lépésre a BL-től a meggyőző győzelmet arató Qarabag – azeri lapszemle

Bajnokok Ligája
Tegnap, 7:30

„Kétgólos hátrány azért még nem a világvége” – Varga Barnabás a Qarabag elleni továbbjutási esélyekről

Bajnokok Ligája
2025.08.19. 23:15

A második félidőben jött a feketeleves – két góllal nyert a Qarabag az FTC ellen Budapesten

Bajnokok Ligája
2025.08.19. 22:57

A Joseph, Varga kettőssel támad a Ferencváros a Qarabag ellen – kezdők

Bajnokok Ligája
2025.08.19. 19:53

Adama Traoré távozott a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.19. 13:28
Ezek is érdekelhetik